késleltetett adatok
Árfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Fegyverkísérleti tereppé vált az ukrán hadszíntér
Jó néhány hadseregben Nyugaton tavalyelőtt már gondolkodtak a harckocsi mint archaikusnak megítélt fegyverrendszer végleges nyugdíjazásáról. Aztán jött az Ukrajna elleni oroszországi támadás, és minden a feje tetejére állt. Új dogmák dőltek meg, régi igazságok reneszánsza jött el. Ma az ukránok szilárd meggyőződése, hogy nyugati harckocsikkal megfordíthatják a háború menetét, megtörhetik az oroszországi erőknek az utóbbi hetekben kialakult enyhe fölényét a keleti fronton, és kiűzhetik a betolakodókat Ukrajna földjéről, beleértve a Krímet.
Ugyanakkor Ukrajna óriási fegyverkísérleti tereppé is vált. A Nyugatot, a NATO-t az érdekli, hogy miként tartóztathatnának fel egy esetleges orosz támadást. Moszkvát viszont az foglalkoztatja, hogy helyt tud-e állni egy általános – nem atomfegyverekkel vívott – kelet–nyugati katonai összecsapásban. Ennek a problémakörnek persze vannak propagandisztikus elemei is. Olekszij Jurijovics Reznyikov ukrán védelmi miniszter a minap azt mondta, hogy
Ukrajna de facto már a NATO tagja.
Ezzel nem aratott osztatlan sikert nyugati szövetségesei körében sem, hiszen Moszkvában a keményvonalas háborúpártiak ugyanezt sulykolják: Oroszország már nem Ukrajnával, hanem az egész NATO-val áll hadban. Ráadásul egyelőre szó sincs Kijev NATO-ba való felvételéről.
A National Interest (NI) nevű amerikai konzervatív portál értékelése szerint Ukrajnában a drónok forradalmasították a hadviselést – akkor is, ha ez a siker nem volt teljes.
A harcokban mindkét oldalon kiderült, hogy mely fegyverek nem váltak be.
A CNN összeállításában anonim, de megbízhatónak ítélt Pentagon-forrásokra hivatkozva elhangzik, hogy a néhány kilogrammos, amerikai gyártmányú egyutas („öngyilkos”) drónok, a Switchblade 300-asok és a valamivel nehezebb Switchblade 600-asok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Hasonló értékelés születhetett a meglehetősen nagy hajcihővel beharangozott Phoenix Ghost „ólálkodó” (loitering) öngyilkos drónról is, mert újabban semmit sem hallani róla. Ugyanígy eltűnt a háború kezdeti szakaszában túlértékelt Bayraktar TB2 felderítő-csapásmérő drón is a hírekből. Viszont „bejött” az oroszoknak az Iránból importált Sahid 136 és a feleakkora Sahid 131 drón. Olcsó, elég nagy rombolóerejű, és több száz kilométerre képes elrepülni a Sahid 136, amelyet az oroszok Gerany-2-es típusnak neveznek, és azt állítják, hogy náluk készül – 42 kilogrammos robbanófeje csaknem akkora pusztításra képes, mint egy 155 milliméteres nehéztüzérségi gránát.
Olyan fegyverrendszerek bizonyultak sikeresnek a harcmező éles körülményei között, amelyekről korábban kevesebbet lehetett hallani. A sikersztorik élvonalába mindenképpen a HIMARS M142-es könnyű amerikai rakétasorozatvető és a nyugati világban elterjedt klónjai tartoznak. Ez a fegyver a második világháború szovjet Katyusái és német Nebelwerferei technológiáját őrizte meg, fejlesztette tovább oly módon, hogy a nagy tűzerőt ötvözte az egyes elindított rakéták irányíthatóvá tételével. A HIMARS-ek vélhetően eddig az ukrán fegyveres erők legsikeresebben alkalmazott rendszerei, amelyek csaták sorsát fordították meg. Pontosságukkal (néhány méteres körön belül csapódik be a kilőtt, mintegy 90 kilogrammos robbanófejek 50 százaléka), 70-80 kilométeres lőtávolságukkal és hatalmas pusztító tűzerejükkel talán a legnagyobb károkat okozták a támadóknak.
Hasonlóan jól beváltak a mozgékony (önjáró és vontatott) nyugati, elsősorban amerikai nehéztüzérségi eszközök, a német PzH 2000-es önjáró páncélozott tarackok és az angol tervezésű vontatott, alumíniummal és titánötvözetekkel készített, emiatt a hasonló eszközöknél jó 40 százalékkal erősebb M777-es, 155 milliméteres űrméretű tarackágyúk. Ezek alkotják az ukrán nehéztüzérség gerincét. Állítólag pontosabbak, mint a hasonló önjáró fegyverrendszerek.
Az ukrán tüzérek igen jól megtanulták, hogy a leadott egy-két lövés után miként hagyják el a 4,2 tonnás löveggel, a vontatóval együtt a tüzelőállást két-három perc alatt,
mielőtt az orosz drónok, tüzérségbemérő radarok rájönnének tartózkodási helyükre, és elindulna az ellencsapás. Mindezt a nyolcfős személyzet fizikai erővel, a lövegcsőre való rácsimpaszkodással, a támasztótalpak felhajtásával, a jól kiegyensúlyozott fegyvernek a vontatóhoz kapcsolásával éri el.
Ukrán hadmérnökök a kiskereskedelemben is kapható drónok és a kiváló, Elon Musk-féle StarLink szatellitkommunikációs rendszer kombinálásával, ehhez egy saját fejlesztésű szoftver hozzáillesztésével gyors, pontos célkiválasztó rendszert dolgoztak ki.
A néhány kilométernyi hatósugarú, kamerákkal felszerelt drónok felemelkedve bemérik az ellenfél tüzelőállásait.
Esetleg az amerikai felderítő műholdak kevésbé pontos adatai alapján felderítik az orosz lövegek pontos helyét – és jöhet az M777-esek, vagy a HIMARS-ek tűzcsapása.
Fontos eleme az ukrajnai csatáknak a bennük részt vevő nyugati rendszerek harctéri körülmények közti állóképességének a tesztelése. Elsősorban a német PzH 2000-es rendszerekkel fordult elő, hogy adott idő (egy nap) alatt túl sok lövést adtak le velük, ami a cső és a benne lévő huzagolás időnek előtti elhasználódásához vezetett. Az angol–amerikai M777-es tarackoknál is hasonló jelenséget figyeltek meg. Próbatétel elé állította az ukrán és a nyugati fegyvertechnikusokat a rendszerek szükségessé váló javítása, karbantartása is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.