BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megbírságolják az áremeléssel trükköző horvát kereskedőket

A fogyasztóvédelem által vizsgált gazdasági egységek 30 százalékánál talált szabálysértést.

Pénzbírságra számíthatnak Horvátországban azok a vállalkozók, akik a megadott határidőn belül nem állítják vissza az áraikat az euró bevezetése előtti szintre – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet pénteki ülésén.

Mint elmondta, az indokolatlan áremelések csökkentették az állampolgárok vásárlóerejét, míg az amúgy is magas infláció további növelése kárt okozott a gazdaságnak.

Az árak visszaállítására péntekig szabott határidőt a kabinet.

Plenkovic szerint több vállalkozás azonnal reagált a kormány üzenetére, és korrigálta az árakat a december 31-i szintre, ami jó és példaértékű jelzés. Ugyanakkor figyelmeztetett: amennyiben egyesek továbbra is megsértik a kormány által elfogadott következtetéseket, a kabinetnek még jó néhány eszköz áll rendelkezésére, hogy megvédje az állampolgárokat. Ez esetben

 a termékek árának befagyasztását, az energiaválság enyhítését célzó támogatások felfüggesztését és az adók emelését említette, de további mélyreható adó- és vámellenőrzéseket is bejelentett.

Fotó: Denis Lovrovic / AFP 

Rámutatott: az illetékes szolgálatokhoz továbbra is sok fogyasztói panasz érkezik, és felszólította az állampolgárokat, hogy továbbra is tegyenek bejelentést minderről.

Vedrana Filipovic Grcic a fogyasztóvédelmi főfelügyelőségtől a kormány pénteki ülésén elmondta: január 7–11. között 696 ellenőrzést végeztek, ezek közül 178 esetben állapítottak meg indokolatlan áremelést, és 67-ben az euró bevezetéséről szóló törvény rendelkezéseinek megsértését. 

A szabálysértést meghatározó jogszabály lehetővé teszi a pénzbírság kiszabását is, amely a jogi személyek esetén 1300 eurótól 26 ezerig, természetes személyeknél – beleértve az egyéni vállalkozókat is – 660 eurótól 2000-ig terjed – mondta Filipovic Grcic. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.