BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszorításokra készül a Kreml, fáj a költségvetésnek a háború

Oroszország több pénzt szedne be a nyersanyag-kitermelő és az állami vállalatoktól, a nem védelemre fordított kiadásokat pedig csökkentené.

Egyre nagyobb terhet jelent az ukrajnai háború Oroszország gazdaságának. Ezt mutatja, hogy Mihail Misusztyin miniszterelnök magasabb osztalékot vár el az állami vállalatoktól, a műtrágya- és széntermelőket pedig egyszeri hozzájárulásra kötelezi.

orosz szén
Az orosz költségvetés egyre jobban megérzi a háború és a nyugati szankciók hatását. A szénbányász cégek elvonásai is emelkednek. 
Fotó: Shutterstock

A bevételnövelésen túl 

175 milliárd rubelt szánnak 100 ezer ember áttelepítésére az ukrajnai Herszonból Oroszországba.

– áll a Bloomberg birtokába jutott 2022 december közepén kelt iratban. A herszoni régiót az orosz erők rövid ideig uralták, mielőtt azt az ukránok visszafoglalták.

Még nincs döntés a beszedni kívánt összegekről, mivel azok a költségvetés év elejei állapotától függenek. Mindenesetre a hírügynökség információi szerint 

az állami cégek nettó nyereségének több mint felét elvennék osztalék formájában. 

A kormány eddig nem kommentálta az értesülést. 

Vlagyimir Putyin korábban megígérte, hogy a kiadások két prioritása a háborús és a szociális költségek lesznek, ami azt jelenti, hogy a többi szektortól forrásokat vonnak el.

Misusztyin utasítása legalább 150 milliárd rubel megszorítást is tartalmaz a kiadások optimalizálására.

Ez azonban nem biztos, hogy elég lesz.

Borítékolható, hogy a költségvetési hiány a következő években is emelkedik, a nyersanyagbevételek csökkennek és mivel Oroszország a nemzetközi hitelpiacokhoz nem fordulhat, egyre sürgetőbbé válik a finanszírozás más területekről.

A kiadások tavaly elérhették a 30 ezermilliárd rubelt, ami az eredetileg tervezettet 27 százalékkal haladta meg. 

Az elmúlt év harmadik negyedévében a bevételek zuhantak, miután Oroszország leállította az Európába irányuló gázszállítások nagy részét és az energiaárak is csökkentek. A pénzügyminisztérium korábban 2022-re 0,9 százalékos hiánnyal számolt. A kormány most már a tavalyira és a 2023-as évre is 2 százalékot vár. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.