BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napi 4,2 millió fertőzöttel tetőzhet Kínában a koronavírus mostani hulláma

Becslések szerint a kínai lakosok csaknem 80 százaléka átesett a betegségen. A koronavírus jelenlegi hulláma Kínában tombol a legerősebben.

A koronavírus újabb, Kínában pusztító hulláma napi 4,2 millió esettel ért tetőpontjára a londoni székhelyű Airfinity kutatóintézet szerdán közzétett elemzése alapján.

Kína koronavírus-járvány
Napi 4,2 millió fertőzöttel tetőzhet Kínában a koronavírus mostani hulláma.
Fotó: Noel Celis

Az intézetnek a hét elején közzétett becslése szerint a Covid december eleje óta mintegy 840 ezer halálos áldozatot szedhetett az ázsiai országban.

A korábban előre jelzett két külön járványhullám helyett vélhetően egyetlen hosszúval kell számolni az ázsiai országban, így vélhetően nő a kórházakra nehezedő nyomás és a halálozások száma is – tette hozzá az Airfinity.

Szakértők arra figyelmeztettek, hogy a hét végén ünnepelt kínai újév és az ezzel összefüggő rokonlátogatások, belföldi utazások nyomán várhatóan gyorsul a vírus terjedése.

A kínai járványkutató és betegségmegelőző központ részéről azt közölték,

hogy a lakosok körülbelül 80 százaléka, azaz mintegy egymilliárd ember kaphatta el eddig a vírust.

Kína december elején szakított a járvány 2020-as kitörése nyomán szinte azonnal bevezetett zéró-Covid-politikával, feloldotta a korábbi korlátozásokat és leállította a széles körű teszteléseket is. Ezt követően szinte azonnal emelkedni kezdett a regisztrált fertőzöttek száma, sok helyen pedig gyógyszerhiányról is beszámoltak.

Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével, külföldi szakértők pedig nem bíznak a kínai egészségügyi hatóságok által közölt számokban.

Öt napra karantén alá kerülhet a koronavírus miatt Phenjan

Észak-Korea fővárosát annak ellenére zárnák le, hogy a hivatalos kommunikáció szerint az országban nincs koronavírus. Phenjanban elkezdődtek a pánikvásárlások.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.