Peking mindig megkövetelte a kínai cégektől, hogy tartsák be a hazai törvényeket és rendeleteket – válaszolta a kereskedelmi minisztérium szóvivője arra a kérdésre, hogy a távol-keleti ország exportált olyan alkatrészeket Oroszországba, amelyekre az orosz hadseregnek van szüksége.

Kína gazdaság
Fotó: Shutterstock

Az amerikai sajtó néhány napja arról számolt be az orosz vámügyi nyilvántartásokra hivatkozva, hogy kínai állami tulajdonú vállalatok olyan felszereléseket – navigációs berendezéseket, repülőgép-alkatrészeket és kommunikációs zavaró technológiát – szállítottak, amelyekre az orosz hadseregnek van szüksége. Kína 2021 júniusában hatályba lépett, a külföldi szankciók ellen hozott törvénye megengedi a kínai vállalatoknak, hogy megkerüljék a nemzetközi intézkedéseket, csak a hazai szabályozásnak kell megfelelniük – írja a Reuters.

Az orosz–ukrán háborúban Kína nem foglalt egyértelműen állást, nem ítélte el Moszkvát, és nem támogatja a szankciókat sem, hanem a tárgyalásos rendezést szorgalmazza. 

Peking az elmúlt hónapokban fokozta az orosz olaj, a földgáz és más nyersanyagok importját, miközben egyre több készterméket exportált Oroszországba. A távol-keleti óriás külkereskedelmi forgalma Oroszországgal rekordot jelentő 1280 milliárd jüanra (70 ezer milliárd forintra) ugrott tavaly a kínai vámhatóság adatai szerint, Moszkva a teljes kínai forgalom 3 százalékát adta.

A kínai külügyminiszter-helyettes, Ma Csao-hszü a múlt héten az orosz fővárosba utazott, ahol Szergej Lavrovral tárgyalt. A kínai külügyi tárca közleménye szerint a találkozó után tovább mélyült a kölcsönös politikai bizalom Oroszországgal és Peking kész együttműködni az eurázsiai országgal a stratégiai partnerségük megvalósítása és a kapcsolatuk további fejlődésének előmozdítása érdekében. Lavrov néhány nappal előtte azt mondta, hogy Oroszország és Kína kapcsolatainak nincsenek határai.

Vang Ji akkori kínai külügyminiszter tavaly decemberben pedig megvédte Peking álláspontját az orosz–ukrán háborúban, amihez hozzátette: a távol-keleti óriás elmélyíti a kölcsönösen előnyös együttműködést Oroszországgal. Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin még egy évvel ezelőtt Moszkvában jelentették be stratégiai partnerségét, amelynek célja az Egyesült Államok befolyásának ellensúlyozása, és amelyről azt mondták, hogy az együttműködésükben nem lesznek tiltott területek.