BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Történelmi rakétatesztet hajtott végre a SpaceX

Elon Musk űrcége minden idők legerősebb rakétarendszerét tesztelte. Úgy tűnik, hogy a SpaceX sikerrel állta ki a próbát.

Minden idők legerősebb rakétarendszerét, a Starshipet tesztelte Elon Musk űrvállalata, a SpaceX helyi idő szerint csütörtökön. A jármű alsó szegmensében elhelyezkedő 33 hajtómű közül 31 indult be egyszerre, mindössze pár másodpercen át tartott az össztűz, melyet a mérnökök statikus tűznek neveznek. Előtte a helyükre kattantak azok az eszközök, amelyek biztosították, hogy a rakéta ne induljon el – számolt be a BBC hírportálja.

SpaceX Elon Musk
Történelmi rakétatesztet hajtott végre a SpaceX.
Fotó: Nicholas Kamm

Első repülésekor a Starship lesz a valaha volt legnagyobb erejű rakétarendszer. Ha a SpaceX elégedett a csütörtöki teszt eredményével, a Starship már a következő hetekben felszállhat.

A rakétapróbát a texasi–mexikói határon lévő Boca Chicában, a SpaceX kutató-fejlesztő létesítményében végezték.

Elon Musk, a cég tulajdonosa a Twitteren azt írta, csapata a teszt előtt kikapcsolta az egyik hajtóművet, egy másik leállította magát, így összesen 31 indult be. Azonban ezek elegendők a pályára álláshoz – tette hozzá a dél-afrikai milliárdos.

A SpaceX korlátozta az ukránok hozzáférését a Starlinkhez

A döntést azzal indokolta a vállalat, hogy a szolgáltatást harci drónok irányítására is felhasználták az ukrán csapatok.

A Starshiphez leginkább a szovjetek által a hatvanas években kifejlesztett N1 hasonlítható, amelyet az űrhajósok Holdra juttatására építettek. Az N1-nek harminc hajtóműve volt két gyűrűben elhelyezve, azonban mind a négy repülése kudarccal végződött, végül lemondtak róla.

A SpaceX Super Heavy hordozórakéta a 33 modern hajtóművel durván 70 százalékkal nagyobb tolóerőt fejthet ki az indítóállásról, mint az N1.

Még az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megarakétája, a novemberben már felbocsátott Space Launch System (SLS) is eltörpül a Starshipbe tervezett kapacitás mellett.

Musk nagy reményeket fűz az űrjárműhöz, műholdakat és embereket akar vele Föld körüli pályára és azon túli úti célokra küldeni. A NASA már leszerződött a SpaceX-szel, hogy fejlesszen ki olyan változatot, amely részt vehet az Artemis programban, melyben újra űrhajósok szállnának le a Holdon.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.