Oroszország költségvetési hiánya elérte a 2580 milliárd rubelt (34 milliárd dollár), a kiadások pedig az 5740 milliárd rubelt az év első két hónapjában – jelentette be hétfőn a moszkvai pénzügyminisztérium. Bár a tárca havi részletes bontást nem közölt, a Bloomberg szerint úgy tűnik, hogy a februári kiadások csökkentek a januári 3120 milliárd rubelhez képest. (Egy rubel 4,7 forint.)

Az olajra kivetett szankciók is nehezítik a költségvetés helyzetét.
Fotó: Mikhail Mordasov 

Bár a költségvetés mélyen a mínuszban van, a minisztérium szerint továbbra is a célon belül tartják az éves hiányt. 

A hiány megugrásának okaként a kiadások erőteljes növekedését jelölték meg.

Alekszandr Iszakov, a Bloomberg Economics Oroszországgal foglalkozó közgazdásza szerint a januári jelentős kiadások után februárban 15 százalékkal foghatták vissza a közkiadásokat. Ennek ellenére úgy véli, hogy Moszkvának kihívást jelent majd egyensúlyba hozni a költségvetést, mivel a hazai állampapírhozamok 11 százalék fölé szöktek, és a nem olajból származó bevételek tovább zsugorodnak. Az energiaexportból származó bevételeket pedig az ukrajnai invázió miatt bevezetett nyugati szankciók vetik vissza.

40.000 tons of diesel from Russia
18 January 2023, Lower Saxony, Wilhelmshaven: The tanker "Ane " at the height of the " Hoegh Esperanza " A ship delivery of 40,000 tons of diesel from Russia to Wilhelmshaven has met with criticism from the government of Lower Saxony. The import is legally permissible despite a far-reaching EU ban on oil imports, as the EU regulation allows an import of Russian petroleum products, such as diesel, by ship until February 5. "In general, however, we also see this critically, that there is this exception to the Russia embargo," a spokesman for Lower Saxony's Energy Minister Christian Meyer (Greens) said in Hanover on Wednesday. Crude oil may no longer be imported from Russia by ship since the beginning of December. Initially, several media had reported. Photo: Lars Klemmer/dpa (Photo by Lars Klemmer/picture alliance via Getty Images)
A csendes-óceáni kikötőkben nem tudják a korábbi rekordmennyiséget tankerekbe pumpálni.
Fotó: Getty Images

A nem energiából származó bevételek kilenc százalékkal csökkentek, ami jóval kisebb visszaesés, mint a januári 28 százalék. A Bloomberg Economics arra számít, hogy a szövetségi költségvetés hiánya az idén eléri a három-négy százalékát. A minisztérium szerint az adók kiszámításához használt olajárképlet megváltoztatása enyhíteni fogja a költségvetés gondjait, különösen az év második felében.

Ami a márciusi eleji kőolajexportot illeti, a Bloomberg egy másik cikke szerint 

a tengeren szállított mennyiség élesen visszaesett az előző hetekéhez képest, 

mivel Moszkva nem tudja a csendes-óceáni kikötőkből a korábbi rekord mennyiséget elszállítani, aminek részben időjárási okai is lehetnek. 
A teljes mennyiség a múlt pénteket megelőző hét napban napi 3,11 millió hordóra csökkent, ami az előző héttel összehasonlítva 14 százalékos visszaesést jelent. 

A portál szerint nem valószínű, hogy ennek köze van a szankciókra és az ársapkára válaszul bejelentett, márciustól érvényes napi ötszázezer hordós kitermeléscsökkentéshez. A fekete-tengeri és a balti-tengeri kikötőkből útra indított mennyiség ugyanis nem csökkent. Az elmúlt négy hétben átlagosan napi 3,17 millió hordónyi kőolajat hajóztak be kínai és indiai megrendelésre, valamint kisebb mennyiségben Törökországba, illetve egy egyelőre ismeretlen célállomásra.