Valósággal küszködnek az olaszok nemzeti ételük, a pizza drágulása miatt.

A Bloomberg Pizza Margherita-indexe eddig 20 százalékot ment fel, de a helyzet még rosszabbra fordulhat, ugyanis a csapadékhiány miatt az olívaolaj ára is az egekbe emelkedhet.

 

Fotó: ANA

A sütőolajnál jóval egészségesebb olíva ára önmagában 27 százalékot emelkedett éves összevetésben, a helyzet pedig súlyos: a pizzát gyakorlatilag alapélelmiszernek tartják a mediterrán országban, az élelmiszerárak emelkedése pedig tartós lehet, legalábbis most nem látni az ütem megnyugvásának jeleit. 

A helyzetet jól mutatja, hogy  a pizza otthoni elkészítésének összköltsége immár nyolc hónapja egymás után legalább 20 százalékkal emelkedik.

Az olívaolaj ilyen mértékű áremelkedése egyértelműen az aszály következménye. Spanyolországban még Európa többi részénél is szárazabb az időjárás. A pizzaársokk rámutat arra, hogy bár csökkenésnek indultak az energiaszámlák, és a hivatalos inflációs mutató is túl lehet a delelőjén, de még maradtak a gazdaságban olyan tételek, amelyek nehéz helyzetbe hozzák a háztartásokat – mondják a szakértők.

Az olívaolaj az olasz kulináris hagyomány része, már a római korban is használták, igaz, akkor elsősorban  kozmetikumok alapanyagaként tartották számon. Emlékezetes, hogy olívaolajos üvegek még az ősi Pompejiből is kerültek elő, pedig a város i. sz. 79-ben, a Vezúv kitörésekor teljes mértékben elpusztult.

Legyen szó tehát egy kis családi üzemből származó csemegéről vagy pedig szupermarketben elérhető termékről, az olívaolaj az olasz ételek nélkülözhetetlen alapanyaga különösen az ország középső és déli részén. 

Az áremelkedés tehát messze túlmutat önmagában a pizza drágulásán, ugyanis számtalan mediterrán étel elkészítéséhez nélkülözhetetlen alapvető termékről van szó.

Ugyan a pizzainfláció tovább tombol, látni kell azt is, hogy az egyes alapanyagok jobban drágultak, mint a „gyári” félkész termék. Ennek áremelkedlése ugyanis 8,5 százalék körül van, ami nem magasabb érdemben, mint az általános Olaszországban, amely márciusban, éves alapon 7,6 százalékot tett ki.