BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A románok többsége már nem egyesülne Moldovával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Romániában korábban mindig az egyesüléspártiak voltak többségben. Évtizedek óta először kerültek kisebbségbe az unionista románok.

Romániában az utóbbi évtizedekben először kerültek kisebbségbe azok, akik támogatnák országuk egyesülését a szomszédos Moldovával, ahol szintén a román a hivatalos nyelv – derült ki egy friss felmérésből, amelyet csütörtökön ismertetett a Digi24.ro hírportál.

Albita,,Romania,-,February,09,,2023:,The,Albita,(romania),Border
Románia Moldova határ
A románok többsége már nem egyesülne Moldovával.
Fotó: Shutterstock

Az Avangarde közvélemény-kutató április folyamán telefonos módszerrel rögzített adatsora szerint a megkérdezettek mindössze 33 százaléka véli úgy, hogy a két román nyelvű országnak valamikor egyesülnie kéne, míg 54 százalékuk szerint nem.

A korábbi kutatások rendre unionista többséget mutattak ki Romániában, Moldovában viszont mindig kisebbségben voltak az egyesülés hívei.

Az INSCOP közvélemény-kutató által 2020 júniusában készített felmérés azt állapította meg, hogy a román felnőtt lakosság 73,7 százaléka ért egyet Románia és a Moldova egyesülésével, ami öt százalékpontos növekedés a 2019-ben mért 68 százalékhoz képest.

A mostani Avangarde-felmérés szerint a megkérdezettek 50 százaléka nemmel, 31 százaléka pedig igennel voksolna, ha a holnap népszavazást rendeznének az egyesülésről.

A válaszadók 31 százaléka támogatná, 40 százaléka viszont ellenezné Moldova gyorsított felvételét a NATO-ba, míg az európai uniós tagság tekintetében fordított az arány:

 

41 százalékuk támogatná, 30 százalékuk ellenezné, hogy Moldova az EU tagjává váljon.

 

Arra a kérdésre, hogy egy Moldova elleni esetleges orosz támadás esetén Romániának csapatokkal kellene-e segítenie a Moldovai Köztársaságot, a megkérdezettek 56 százaléka nemmel, 29 százaléka igennel válaszolt.

Flag,Of,Moldova,The,National,Flag,Of,The,Republic,Of
Fotó: Shutterstock

Ami a hadifelszerelést illeti, a válaszadók 48 százaléka támogatná, 35 százaléka ellenezné, hogy Bukarest katonai eszközöket küldjön Kisinyovnak.

Maia Sandu moldovai államfőről a megkérdezettek 38 százalékának jó, 36 százalékának semleges, 19 százalékának rossz a véleménye.

Szankciókkal sújt le Moldova ellenségeire az Európai Unió – Moszkva kiborult

Mostantól az Európai Unió szankcionálhatja azokat, akik tettekkel vagy azok támogatásával fenyegetik Moldova önállóságát, függetlenségét és demokratikus berendezkedését. Meghatározó oroszok szerint Moldova a megszűnés felé közeledik.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.