A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, ezért lehetséges, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján.

Volodymyr Zelenskyy - Ursula von der Leyen joint press conference in Kyiv
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke távozik közös sajtótájékoztatójukról Kijevben 2023. május 9-én. 
Fotó: AFP

További termékekkel bővítjük a tranzitszállítási tilalmat, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, amelyek Oroszországon keresztül harmadik országba szállításuk közben a Kreml kezébe kerülhetnek

– közölte a bizottság elnöke.

A közelmúltban megnövekedett a kereskedelmi forgalom az EU és néhány ország között, és bizonyos áruk Oroszországban jelentek meg. Ha azt látjuk, hogy az Európai Unióból származó árukat harmadik országokba küldik, majd Oroszországban kötnek ki, javasolhatjuk, hogy a tagországok szankciókat vezessenek be ezen áruk kivitelére

– magyarázta.

Zelenszkij kijelentette, hogy az Európai Uniónak szankciókat kell bevezetnie Oroszország nukleáris ipara ellen, 

mert ezáltal a tizenegyedik szankciócsomag ereje arányos lesz az orosz fenyegetés mértékével. Az ukrán elnök felszólította a szomszédos országokat és az államait, tartózkodjanak attól, hogy az Ukrajnával folytatott kereskedelemről bármiféle döntést hozzanak anélkül, hogy Ukrajnával egyeztettek volna.

Megbeszéltük az Európai Bizottság elnökével a mezőgazdasági termékeink exportjával kapcsolatos helyzetet. A háború miatti szolidaritás helyett problémákba ütköztünk. Szomszédaink brutális protekcionista intézkedései csalódást okoztak nekünk

– fejtette ki, hangsúlyozva, hogy az ukrán korlátozása elfogadhatatlan, mert növeli az agresszor Oroszország képességeit.

Ezzel összefüggésen Zelenszkij egy tanácsadói csoport létrehozását javasolta Ukrajna, valamint a szomszédos országok és az EU-tagállamok részvételével a problémás kérdéseinek elemzésére. Az államfő azt is kijelentette, hogy határozott döntéseket vár az Európai Uniótól, továbbá minden kereskedelmi korlátozás mielőbbi megszüntetését.

Ursula von der Leyen jelképes napon érkezett Kijevbe. Zelenszkij hétfőn rendelkezett arról, hogy mostantól az EU-tagállamokhoz hasonlóan Ukrajnában is május 9-én ünneplik az Európa-napot. Döntésével hatályon kívül helyezte a 2003-as elnöki rendeletet, amelynek értelmében Ukrajnában eddig minden május harmadik szombatján tartották az Európa-napot. 

Meghajolt a magyar érdekek előtt az EU, nem jön hazánkba ukrán gabona

Az intézkedés május 2-án lép hatályba, és június 5-ig érvényes.