Párizsban ebédelt együtt pénteken a világ két leggazdagabb embere, a Tesla-vezér és Bernard Arnault, az LVMH vezérigazgatója. Az ebéd az LVMH-ba tartozó luxushotellánc, a Cheval Blanc éttermében volt.

Musk Arnault
Fotó: AFP

A két üzletember mellett az ebéden részt vett Arnault két fia, Antoine és Alexandre, valamint Musk anyja, Maye is – legalábbis a közösségi médiában található felvételek szerint.

A világ két leggazdagabb emberének vagyona a Bloomberg számításai szerint 426 milliárd dollárt érhet és nemrég Musk visszaelőzte a leggazdagabbak listáján a francia vezérigazgatót, miután a tőzsdéken estek a luxusvállalatok részvényei. Arról nem tudni, hogy miről tárgyalhattak, ám az LVMH márkái jelentős hirdetői a közösségi médiának, például a Musk birtokolta Twitternek, amit az utóbbi időszakban számos márka hagyott faképnél.

Nemrég azonban Musk Linda Yaccarino személyében új vezérigazgatót nevezett ki a Twitter élére, hogy javítsa a cég viszonyát a hirdetőkkel. Musk az ebéd előtt a Viva Technology gyűlésen szólalt fel a francia fővárosban. Az eseményt a Publicis Groupe SA reklámügynökség és az LVMH birtokában álló Les Echos üzleti lap szervezte.