Andrij Szadovij, a nyugat-ukrajnai Lviv polgármestere menekültek tömegére számít a kahovkai gát felrobbantása miatt az elárasztott területekről – írja az MTI a városvezetőnek a lengyel RMF rádiónak adott szerdai nyilatkozatára hivatkozva.

Fotó: MTI / AP / Roman Hricina
„Az első buszok már elindultak. Jelenleg 3000 új szálláshelyet biztosítottunk a menekülteknek” – mondta a polgármester, aki emlékeztetett, hogy az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta a város már mintegy 150 ezer menekültet fogadott be az ország más térségeiből.
Az oroszok tavalyi inváziója előtt 720 ezer lakosú város alig 70 kilométerre található a lengyel határtól. A térséget eddig nagyrészt elkerülték a harci cselekmények. Legutóbb május 19-én érte orosz rakétatalálat.
A kahovkai Ukrajna egyik legnagyobb tározója, amely keddre virradóra szinte teljesen megsemmisült egy robbantásban. A harcoló felek egymást vádolják a támadással.
Kahovkai gátszakadás: tízezreket fenyeget az áradás – videóTöbb mint negyvenezer ukrán lakos élelmiszer- és ivóvízellátása, valamint megélhetése kerül veszélybe. |