BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Professional,With,Vial,And,Injection,Of,Dose,Of,Fentanyl,Citrate

Washington kínai cégek ellen emelt vádat a fentanil nevű drog miatt, most először

Kínai vállalatok és magánszemélyek ellen is vádat emeltek az Egyesült Államokban. A hatóság szerint elősegítették a kábítószerválságot, amelyben már százezernél is többen meghaltak.

Az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken büntetőjogi vádat emelt négy kínai vegyipari gyártóvállalat és nyolc magánszemély ellen, akik a kormányszerv szerint illegálisan kereskedtek olyan vegyi anyagokkal, amelyekből fentanil készíthető. A fentanil egy erős függőséget okozó fájdalomcsillapító, egyike azoknak a szereknek, amelyek miatt opioidválság alakult ki az Egyesült Államokban.

Professional,With,Vial,And,Injection,Of,Dose,Of,Fentanyl,Citrate
A fentanil egy függőséget okozó fájdalomcsillapító. Sokan szoktak rá az Egyesült Államokban.
Fotó: Shutterstock

A cégeket és az azokhoz köthető személyeket három különálló vádiratban azzal vádolják, hogy prekurzor vegyszereket adtak el a mexikói Sinaloa-kartellnek, amely kábítószert terít az Egyesült Államokban.

A prekurzor egy olyan vegyület, amellyel másik vegyületet állítanak elő.

A kínai székhelyű, manhattani Hubei Amarvel Biotech vegyipari vállalatot, valamint a vezetőit, a 35 éves Kingcsu Wangot, a 31 éves Yiyi Csent és a szintén 31 éves Fnu Lnut fentanilkereskedelemmel, prekurzor vegyi anyagok behozatalával és pénzmosással kapcsolatos bűncselekményekkel vádolják. Wangot és Csent június 8-án tartóztatta le az amerikai kábítószer-ellenes hatóság, és másnap a hawaii Honoluluban egy szövetségi bíró elrendelte az őrizetbe vételüket, amíg New Yorkba nem szállítják őket a tárgyalásra. Yang továbbra is szabadlábon van. New York keleti körzetében pedig további két vádiratban három másik kínai vállalatot és magánszemélyt azzal vádoltak meg, hogy a fentanil amerikai gyártására és terjesztésére szövetkeztek.

A vádemeléseket körülbelül két hónappal azután hajtották végre, hogy az igazságügyi minisztérium korábban megvádolta a kartell vezetőit, köztük Joaquin „El Chapo” Guzman három fiát, hogy olyan fentanillal kereskednek, amelyet kínai vegyipari vállalatoktól szereztek.

Lisa Monaco főügyészhelyettes pénteken a büntetőeljárásokat új utaknak nevezte a fentanil ellátási láncának szétzilálásához, annak már az elejétől kezdve. „A fentanil egyedülálló fenyegetést jelent, nemcsak azért, mert a legkisebb adagok is halálosak lehetnek, hanem azért is, mert a vegyület nem fordul elő a természetben. Teljesen ember alkotta” – magyarázta a tisztségviselő a fentanil veszélyességét.

A kínai nagykövetség egyelőre nem reagált – adta hírül a Reuters.

Még nem lövik Mexikót, de a fentanil miatt sor kerülhet rá

Egyre súlyosabb a droghelyzet Amerikában a CDC friss jelentése szerint. A fentanil-túladagolás okozta halálozások drasztikusan megemelkedtek.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.