BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harmincszázalékos béremelés nem elég

Elutasították az előzetes megállapodást a FedEx pilótái.

A FedEx pilótái elutasították a csomagszállítóval kötött előzetes megállapodást, így a két fél újrakezdi a bértárgyalásokat a nemzeti közvetítő tanács (National Mediation Board, NMB) felügyelete alatt.

Pilots,At,Work,In,Airline,Cockpit
Fotó: Shutterstock

A cég hatezer pilótáját képviselő érdekvédelmi szervezet, az Air Line Pilots Association (ALPA) nem részletezte az elutasítás okait, sem pedig azt, hogy azt milyen arányban szavazták le, a FedEx közleménye szerint a voksolásnak nem lesz hatása a szolgáltatásra. A cég ajánlata 30 százalékos bér- és nyugdíjemelést tartalmazott.

A hírre 0,4 százalékkal, 258,69 dollárra csökkent a szállítócég részvényeinek értéke.

A pilótahiány és a koronavírus-járvány után ismét élénkülő kereslet miatt az amerikai szakszervezetek jó alkupozícióban vannak az idén. A United Airlines és az ALPA július elején állapodott meg 40,2 százalékos kumulatív béremelésben, az American Airlinesszal azonban újrakezdik a tárgyalásokat, hogy ugyanilyen eredményt érjenek el.

A United Airlines számára a megállapodás tízmilliárd dolláros kiadást jelent, a pilóták pedig havi 12 ezer dolláros pluszra számíthatnak. Az amerikai légitársaságoknak gondot és anyagi kiesést okoz a szélsőséges időjárás is, a súlyos esőzések, viharok, a kanadai erdőtüzek okozta füst és egyéb időjárási jelenségek miatt több ezer járatot voltak kénytelenek törölni a nyáron. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.