A Kínába irányuló német közvetlen befektetések 2023 első fél évében a 2022-es történelmi rekordszint közelében maradtak – írta a Reuters az IW intézet által elemzett hivatalos adatokra hivatkozva.

A kínai földön megvalósított beruházások 2023 első fél évében 10,31 milliárd euróra csökkentek a tavaly első félévi 12 milliárd euróról – igaz, ez még mindig a kétszerese a 2019-ben, a koronavírus-járvány előtt befektetett 5,5 milliárd eurónak, és az előző évtized 4 milliárdos átlagának.
A német cégek továbbra is nagy volumenben fektetnek be Kínában, noha Berlin arra kéri őket, hogy csökkentsék a kitettségüket
– olvasható az IW jelentésében. A kínai gazdasággal kapcsolatban egyre nagyobbak az aggodalmak, amit a geopolitikai feszültségek is erősítenek, a német kormány pedig nemrég jelentősen csökkentette a beruházásokhoz adott garanciákat.
A német közvetlen tőkebefektetések nemzetközi szinten 63 milliárd euróra zuhantak a tavalyi 104 milliárdról, mivel Európa legnagyobb gazdaságának recesszióval kellett megküzdenie.
Ennek eredményeként a kínai gazdasági beruházások részaránya összességében 16,4 százalékra nőtt az első fél évben a 2022-es 11,6, valamint a világjárvány előtti 5,1 százalékról.
A Kínába vetett bizalom nagyrészt változatlan maradt, ám a beruházások nagy részét az újra befektetett nyereségekből finanszírozták, ami megmagyarázhatja a stabilabb adatokat
– mondta Jürgen Matthes, az IW elemzője.
Nagyot bukhatnak a német autógyártók, ha kirobban az EU–Kína kereskedelmi háborúA német autógyártók főleg amiatt aggódnak, hogy Peking megemelné a vámokat, vagy korlátozza a hozzáférésüket a fontos akkumulátor-alapanyagokhoz, például a lítiumhoz. |
A német kormány az elmúlt hónapokban sürgette a vállalkozásokat, hogy csökkentsék a Kínától való stratégiai függőségüket, s már most is vannak arra utaló jelek, hogy a német vállalatok kezdik átgondolni Kína-stratégiájukat, nem utolsósorban az ottani gazdasági lassulás és az új biztonsági törvények miatt.
A várt kiáramlás azonban még nem indult el, egyes szakértők szerint azért nem, mert az olyan nagyvállalatok, mint a Volkswagen és a BASF, felerősítették az országban a befektetéseiket, és valójában a kisebb vállalatok óvatosabbak az ázsiai országgal szemben.