Romlottak a német gazdaság kilátásai a kieli IfW gazdaságkutató intézet szerdán publikált előrejelzése szerint. Az IfW (Institut für Weltwirtschaft) őszi gazdasági prognózisa alapján Németország bruttó hazai terméke idén várhatóan 0,5 százalékkal zsugorodik, a nyári előrejelzésben még némileg kisebb mértékű, 0,3 százalékos idei visszaesés szerepelt.

Blexen,,Germany,-,May,12,,20203:,A,Worker,Sits,In
Fotó: Shutterstock

Az előrejelzés lefelé módosításának oka elsősorban az ipar gyenge teljesítménye, az építőipar válsága, valamint a fogyasztói kiadások csökkenése 

– olvasható az IfW honlapján közzétett jelentésben.

Az IfW jelenleg arra számít, hogy a német gazdaság jövőre 1,3 százalékkal bővül, szemben a korábban előre jelzett 1,8 százalékos növekedéssel, 2025-re pedig 1,5 százalékos növekedést vár a német gazdaságkutató.

Az előrejelzése szerint 

a németországi jelentősen csökken, az idei 6 százalék után 2024-ben és 2025-ben egyaránt 2,1 százalék lesz. 

Az energiaárak nélkül számított maginfláció azonban jövőre és 2025-ben is jóval 2 százalék felett marad, mivel a szolgáltatások ára késéssel követi majd az általános inflációt.

Óriási bajban a német gazdaság, Magyarország azonban kibújhat az árnyékából

Hosszú távon akár a nyertese is lehet Magyarország a német gazdaság sokasodó problémáinak, miután egyre több jel utal arra, hogy Európa gazdasági motorja igencsak megszenvedi a következő éveket, ha nem képes kezelni az orosz gázról való leválás és a zöldátállás okozta kihívásokat. Elemzők egyetértenek abban, hogy Európa egyértelműen lemaradt az elektromos autóipari forradalomban.

A visszaesés ellenére a német robusztus, a jelenlegi gazdasági helyzet nem hagy nyomot a német munkaerőpiacon, mivel továbbra is magas a szakképzett munkaerő hiánya, így a munkanélküliségi ráta az idei és a következő évi 5,6 százalékról 5,3 százalékra csökken 2025-ben az IfW szerint; az államadósság pedig nagyjából változatlan marad 2025-ig.

Az Egyesült Államok gazdasága meglepően erősnek bizonyul a kamatlábak erőteljes emelkedése közepette. Összességében a világgazdaság mérsékelt ütemben bővül az előrejelzési időszakban: 

idén várhatóan 3,0 százalékkal, jövőre 2,8 százalékkal, míg 2025-ben 3,2 százalékkal nőhet 

– áll az IfW szerdai jelentésében.

Az euróövezetre vonatkozó előrejelzés szerint a gazdaság lendülete visszafogott lesz, az idei évre a 0,6 százalékos növekedése várható, 2024-ben 1,4 százalékos, 2025-ben pedig 1,7 százalékos euróövezeti gazdasági bővülést vár az IfW.