Nem igazán haladt a tengeri megújuló energiafejlesztéssel az Európai Unió, ami talán nem is baj – mondja az Európai Számvevőszék.
Fotó: Siese Veenstra/AFP
Az őszi szakaszát a múlt heti, a nők elleni erőszakról szóló jelentéssel megnyitó szervezet a legújabb riportját azzal kezdte, hogy a tengeri megújuló energia kulcsfontosságú az EU zöld átállása szempontjából, viszont a fejlesztése károsíthatja a tengeri környezetet, ez pedig nyilvánvalóan súlyos kérdéseket vet fel.
Mi a legnagyobb veszély?
Miként a tanulmány előrevetíti, a tengeri megújuló energia előállítása szélenergia- (fenéken rögzített vagy úszó erőművek), óceánenergia- (árapály- vagy hullámenergia), illetve úszó naperőmű-technológiák segítségével történhet. Jelenleg az EU-ban a tengeri megújuló energia szinte teljes egészében szélenergia-technológiából származik, a legnagyobb tengerienergia-kapacitású tagállamok 2022 végén rögzített sorrendje pedig a következőképp fest:
- Németország: 8,1 GW (főként az Északi-tengeren)
- Hollandia: 3,2 GW
- Dánia és Belgium 2,3 GW
A megújuló energia fenntartható fejlesztésére vonatkozó stratégiát 2020-ban fogadta el az Európai Bizottság (EB), de az EU sokkal régebb óta áldoz rá:
2007 óta 2,3 milliárd eurót (883,2 milliárd forintot) szánt erre a költségvetésből, ráadásul az Európai Európai Beruházási Bank is biztosított 14,4 milliárd euró (5,5 ezermilliárd forint) összegű kölcsönt és tőkebefektetést.
Eközben viszont az EB nem mérte fel kellőképpen a várható környezeti hatásokat, melyek közül a legfontosabbak:
- a fajok elvándorlása és a vonulási minták,
- a populációk szerkezetének változása,
- az élelmiszerek rendelkezésre állása.
Mi köze az EU-s gondokhoz Kínának?
Mindezek okán az Európai Számvevőszék arra a következtetésre jutott, hogy a tengeri megújuló energia európai elterjedése összességében káros lehet a tengeri környezetre, a tengerfelszín alatt és felett egyaránt.
Az uniós kék forradalmat nem szabad mindenáron végigvinni: nem hagyhatjuk, hogy a tengeri megújuló energiaforrások jelentős társadalmi vagy környezeti károkat okozzanak!
– összegzett Nikolaosz Milionisz, az ellenőrzést vezető számvevőszéki tag. Megjegyezte, hogy az orosz–ukrán háború rávilágított az EU energiafüggetlenségének fontosságára, és tengereink is hozzájárulhatnának a megoldáshoz, ugyanakkor az itteni energiaforrások kiaknázása a legritkább esetben működtethető párhuzamosan más tevékenységekkel.
Fotó: AFP
Ezek okán is újra és újra ellenállást tapasztaltak a számvevők a projekttel kapcsolatban, amit csak tovább nehezít, hogy az azonos vizeken osztozó nemzeteknek sem szokása összedolgozni.
Ugyanígy nehézséget jelent a tengeri fejlesztésekhez szükséges nyersanyagokhoz hozzáférés. Miként a jelentés rögzíti, a szükséges alapanyagokat jelenleg szinte kizárólag Kína biztosítja, amely nemcsak a napenergia-kitermelésben erős, a szélturbina-generátorok állandó mágneseinek gyártásában is döntő szerepet játszik. Ez a függőség szűk keresztmetszeteket teremthet az EU-nak, továbbá a geopolitikai feszültségek közepette aggályokat vethet fel az ellátás biztonságával kapcsolatban.
Teljesíthetőek-e a célok?
Ehhez képest már apróságnak tűnhet, ám szintén nem segíti a tengeri megújuló energiafejlesztés terjedését, hogy lassú az engedélyeztetési eljárás,
az elrettentő példa Franciaország, ahol 11 évig is eltarthat, amíg egy tengeri szélerőmű működési engedélyhez jut.
Mindezek dacára a célok ambiciózusak: a jelenlegi 16 gigawatt helyett 2030-ra 61 gigawatt, 2050-re pedig 340 gigawatt kapacitással számol az EU, amihez nyilván gyorsan és nagy volumenben kéne új tengeri megújulóenergia-létesítményeket telepíteni.
Ez nemcsak jelentős tengeri területet, de nagyjából 800 milliárd euró (307,2 ezermilliárd forintnyi) beruházást is igényel, amit főként magánberuházásokból kellene finanszírozni. Következésképp a számvevők szerint a nagyívű célok nehezen érhetők el.
