Negyed évszázadon át trükköztek a japán jegybankárok, hogy egy kis inflációt csiholjanak, de minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult. Végül a világjárvány és az ukrajnai háború elhozta Japánba a régóta várt inflációt. Az emelkedő élelmiszerárak és energiaköltségek, illetve az ellátási láncok szakadozottsága vetett véget a szigetország deflációs rémálmának: meglódultak az árak és a bérek, felfűtve a kihűlt japán gazdaságot.
Olyan, mint egy szerencsétlenség, amely áldássá vált, hiszen a katasztrófák kisöpörték a deflációt
– mondta Honda Ecuro, a 2022-ben meggyilkolt korábbi miniszterelnök, Abe Sinzó gazdasági tanácsadója.
Most újra téma a japanizálódás, vagyis az évtizedeken át csökkenő árak és stagnáló átkos kombinációja, mert ahogy a nyugati jegybankárok kezdik legyűrni az inflációt, azonnal felütötte a fejét a deflációs aggodalom és a kilencvenes évek végének japán csapdája.
Japán példája azt mutatja, hogy ugyan erőteljes gazdasági megrázkódtatásra van szükség, de nem reménytelen az ügy. Különösen fontos lehet az üzenet Kína számára, ahol megállt az árak emelkedése, s a kínai fogyasztók most úgy viselkednek, mint a japánok három évtizeddel ezelőtt, amikor behúzták a cipzárt pénztárcájukon.
Utólag könnyű okosnak lenni, de valószínűleg Japán is jobban járt volna, ha a döntéshozók már a folyamat elején felvállalják a határozott cselekvést és a fájdalmas válságkezelést. Ám úgy tűnik, most Pekingben nem fogékonyak a japán példára, a vezetők óvakodnak a fogyasztás ösztönzésétől és a vállalkozások támogatásától.
Japánban az most 3 százalék, s a bérek nőnek, bár valamivel lassabban, mint az árak. A Bank of Japan október végén közölte, hogy 2,8 százalékos maginflációt vár a 2025 márciusával záruló pénzügyi évben. A közgazdászok és a politikai döntéshozók szerint végre esélye van az országnak arra, hogy maga mögött hagyja a deflációt.
Az elmúlt két évben több száz milliárd dollárnyi extra kormányzati kiadás – beleértve a háztartásoknak történő közvetlen készpénzkifizetéseket is –, segített Japánnak átvészelni a világjárványt, s megtakarításokhoz juttatta a fogyasztókat, ami most a gazdaság fellendülésében csapódik le.
Első ránézésre fogyasztói szemmel az árcsökkenés akár kívánatos is lehet, ám az egész gazdaságra kiterjedő árerózió jellemzően gyengülő vállalati beruházásokkal, bércsökkentésekkel és pesszimista hangulattal jár.
Senki sem ünnepelte, amikor a fogyasztói árak több mint 25 százalékot zuhantak az Egyesült Államokban 1930 és 1933 között, a nagy gazdasági világválság idején. Kuroda Haruhiko, a korábbi japán jegybankelnök krónikus betegséghez hasonlította a deflációt, mondván:
Viszonylag kevés fájdalmat okoz, mégis csendes gyilkosa a gazdaságnak.
