BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kamatcsökkentési spekulációkat táplál Európában a vártnál alacsonyabb német infláció

A németek mindig egy nappal korábban jelentenek, ezért különös figyelem kíséri az adataikat.

A német fogyasztóiár-infláció novemberben 3,2 százalékra csökkent, év per év alapon, az előző havi 3,8 százalékról – jelentette a német statisztikai hivatal. Az elemzők 3,5 százalékos inflációt vártak novemberben.

A,Wallet,,Flag,Of,Germany,And,Euro,Bills,And,Coins
Fotó: Shutterstock

A mostani adat 2021 júniusa óta a legalacsonyabb inflációs szint, amit az élelmiszer-infláció meredek esése magyaráz: novemberben 5,5 százalék az októberi 6,1 százalék után. A tavalyi magas bázis után az energiaárak is gyors ütemben csökkentek, de a szolgáltatások inflációja is 3,4 százalékra csökkent az októberi 3,9 százalékról. 

A volatilis tételek, például az élelmiszerek és az energia nélkül számított maginfláció 3,8 százalékra süllyedt, ami 2022 augusztusa óta a legalacsonyabb szint.

Valószínű, hogy decemberben a bázishatás miatt átmenetileg ismét 4 százalékra emelkedik az összinfláció, ám jövő év elején már 3 százalék alá eshet a ráta – mondta Timo Wollmershaeuser, az Ifo előrejelzési vezetője. A decemberben várható kilengés oka, hogy a fogyasztóiár-indexben szereplő gázárak jelentősen csökkentek, mivel a kormány tavaly fedezte a decemberi számlákat.

Hosszabb távon az lesz a döntő tényező, hogy a cégek milyen mértékben tudják áthárítani a magasabb bérköltségeket ügyfeleikre

– hangsúlyozta Ralph Solveen, a Commerzbank vezető közgazdásza. Hozzátéve: feltételezhető, hogy ez a hatás az elkövetkező évben jóval az Európai Központi Bank által kitűzött cél felett stabilizálja a maginflációs rátát.

 

A közgazdászok különösen nagy figyelmet fordítanak a német inflációs adatokra, mivel Németország egy nappal az euróövezeti inflációs adatok közzététele előtt teszi közzé adatait. A spanyol harmonizált infláció is 3,2 százalékra csökkent az előző havi 3,5 százalékról.

A Reuters által megkérdezett közgazdászok szerint az eurózóna inflációja novemberben 2,7 százalékra mérséklődik az októberi 2,9 százalékról.

Az infláció jóindulatúnak tűnik az eurózónában, miközben a gyenge kereslet és a kínálati oldali nyomás továbbra is enyhe – mondta Bert Colijn, az ING vezető közgazdásza. Szerinte, ez 

 És mivel az infláció a vártnál jobban csökken, ez a vártnál korábban is megtörténhet.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.