BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Various,Turkish,Lira,Banknotes,And,Coins,Bunch

Törökországban 70 százalék felett volt a maginfláció, egyelőre a helyzet nem javul

A török jegybank minden igyekezete ellenére továbbra sem sikerült enyhülésre bírni a pénzromlást Törökországban, a maginfláció történelmi csúcsra kúszott. A pénzromlás éves mértéke májusra a 70 százalékot is meghaladhatja majd.

Az előzetes elemzői várakozásokhoz képest valamivel jobban zárta az évet a török infláció: a pénzromlás decemberi mértéke a 65 százalék körüli jegybanki előrejelzéssel ellentétben mindössze 64,8 százalékot ért el, ami a novemberi adatokhoz képest 2,8 százalékpontos gyorsulást jelent.

Various,Turkish,Lira,Banknotes,And,Coins,Bunch, 
török infláció,
Sokáig kell még várni a török infláció lényegi enyhülésére.
Fotó: Shutterstock

A jegybank várakozásai azonban nem sok okot adnak az optimizmusra a törökök számára: a szakértők szerint ugyanis a nyáron megkezdett monetáris politikai fordulat gyümölcsének beérésére még egy jó ideig várni kell, ugyanis a pénzromlás éves mértéke májusra a 70 százalékot is meghaladhatja majd. 

A 64,8 százalékos decemberi inflációs adat egy történelmi csúcsot jelentő 70,6 százalékos maginflációs értékkel párosul, a jegybank közlése ugyanakkor kiemeli azt is, hogy az éttermi és a szálláshelyeken mért áremelkedések éves mértéke még ennél is jelentősen magasabb, 93 százalékos volt az év utolsó hónapjában.

Az elemzői előrejelzések pesszimizmusában jelentős szerepet vállal a kormány múlt heti döntése, mellyel egy csapásra 50 százalékkal megemelték a minimálbért az országban, ez pedig jelentős inflációs nyomást generálhat majd a közeljövőben az ország gazdasága számára.

Hullámvasúton ül a törökországi infláció.

A jegybankárok közlése szerint az infláció ismételt gyorsulása egyértelműen azt jelzi, hogy további monetáris politikai szigorításokra is szükség van a pénzromlás mértékének visszafogása érdekében, így a június óta 34 százalékponttal megemelt jegybanki alapkamat szintje hamarosan ismét újabb magasságokba törhet majd. 

A monetáris politika vezetői ugyanakkor mindennek ellenére sem végtelenül pesszimisták: vélekedésük szerint az idei évet már 36 százalékon zárhatja majd a törökországi infláció, igaz, ez az érték még így is több mint hétszerese lehet majd a hivatalos jegybanki inflációs céloknak.

Tovább erősödnek a török–magyar gazdasági kapcsolatok

A Törökországból Magyarországra érkező import évről évre magasabb. A modern kori magyar–török diplomáciai kapcsolatok századik évfordulóját ünneplik, ez az évforduló is megerősíti Erdogan budapesti látogatását.

A pénzromlás mértéke globálisan egyébként a török példával élesen ellentétesen alakul az elmúlt időszakban: hazánkban a korábbi 25 százalék környékéről novemberre 7,9 százalékra szelídült, az eurózónáé már 2,4 százalékon, míg az amerikai mutató 3,1 százalékon áll jelenleg.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.