BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Oil,Field,In,Desert

Csökkent az OPEC termelése – egyelőre nincsenek pánikra utaló jelek az olajpiacon

Az olajkartell március elején dönt majd a második negyedévi kvótákról.

Egyelőre sem a kínálat szűkítése, sem a geopolitikai feszültségek nem hatnak az olajpiacra, a hangulat nyugodt, nem lőtt ki a fekete arany ára. A helyzet bizonyára fejtörést okoz a főbb termelőknek, akik a 80 dollár körüli hordónkénti árszintnél drágább olajat szeretnének látni – azaz egyszerűen magasabb bevételt remélnek az olajexporttól.         

Oil,Field,In,Desert
Az OPEC-országokban nincs leállás, csak ritkábban „bólogatnak a szamarak”. 
Fotó: Shutterstock   

A Bloomberg felmérése szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének kibocsátása a múlt hónapban napi 490 ezer hordóval, napi 26,57 millió hordóra esett vissza. A csökkentés mintegy fele Irakból és Kuvaitból származott. Fontos látni, hogy

csökkent ugyan a piacra kerülő mennyiség, azonban a kartell nem hajtotta végre egy az egyben a korábbi kínálatcsökkentést.    

A visszaesés negyede a líbiai fennakadásokból ered, amelyek nem részei a tervezett kínálatmérséklésnek. A teljes kitermelés továbbra is több százezer hordóval meghaladja a kvótát, ugyanis Irak és az Egyesült Arab Emírségek a számukra előírt mennyiségnél többet termelnek. Korábban Szaúd-Arábia vezetésével az olajkartell és szövetségesei bejelentették, hogy ebben a negyedévben tovább vágnak a kitermelésen, miután a kereslet csökken, és a rivális Egyesült Államok gőzerővel önti az olajat a piacra. 

 

Törékeny a nyugalom

Ugyan az olajpiacon nyugalom uralkodik, ez azonban üveglábakon áll. Egyfelől az egyre kevesebb piacra kerülő mennyiség, másfelől a vörös-tengeri káosz borzolhatja a szereplők idegeit.     

A közel-keleti konfliktus miatt – ugyanúgy, mint a konténerszállítóknak – az olajtankereknek is meg kell kerülniük Afrikát, hogy Európába érjenek.  

Ugyanakkor tény, hogy az árak most alacsonyabbak, mint amikor október elején a Hamász megtámadta Izraelt. A termelő országok többsége csökkentette a piacra szállított mennyiséget: 

  • Kuvait 110 ezer hordóval, 
  • Algéria 50 ezer hordóval, 
  • Irak 130 ezer hordóval vágott a mennyiségen.       

A líbiai termelés egy jelentős mező leállása miatt napi 120 ezer hordóval csökkent. 
Oroszország tengeri kőolajexportja körülbelül napi 500 ezer hordóval csökkent a májusi–júniusi átlaghoz képest január első négy hetében, ami az OPEC+-koalícióban vállaltnál nagyobb visszaesés, de ez a kikötők környékén tapasztalt viharos időjárás miatt alakult így. A vizsgált időszakban Oroszország finomítotttermék-exportja ellenenben féléves csúcsra ugrott. 

Az olajkartell március elején dönt majd a második negyedévi kvótákról, Rijád szerint „abszolút lehetséges” a csökkentés időszakának meghosszabbítása. Egyelőre nem lehet valószínűsíteni a kereslet felpörgését, legalábbis sem a kínai, sem pedig az európai gazdaságok nincsenek olyan állapotban, ami érdemi keresletnövekedést generálna.             

Lendületet vett a forint, olcsóbb a kőolaj – mire számíthatnak az autósok?
  

Két nap alatt fordult a kocka a devizapiacon, erősödik a forint, a nyersolaj jegyzésárai pedig lefordultak. Kérdés, lesz-e ebből benzinárcsökkentés. Az elmúlt másfél nap érdemi forinterősödést hozott, egy dollárért január 30-án még 360 forintot kellett adni, csütörtökön 354 forint alá estek a jegyzésárak. Lefelé tartanak a nyersolajárak is a napokban, a Brent hordónkénti ára 84,5 dollárról ereszkedett vissza a 80-81 dolláros árszintre.                   


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.