BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Egyelőre dacol a vámháborúval Kína: most épp kishaszongépjárművekkel hódítaná meg Magyarországot és Európát

A szeptemberi hannoveri kiállításon a mostani tervek szerint egy 3,5 tonnás kishaszonjárműről rántja le a leplet a BYD. Kérdés, hogy az éppen kibontakozó vámháború, mennyiben változtatja meg a kínai cég terveit.

A BYD európai portfóliójának két hiánypótló haszonjárműmodelljét is be akarja mutatni a nemzetközi hannoveri kiállításon szeptemberben – erről tájékoztatta a Vezess közlekedési szakportált az Eurotrade, amely többek között BYD buszokat és teherautókat is forgalmaz idehaza. 

Fotó: BYD

Mint írják, a szeptemberi hannoveri IAA Transportation kiállításra egy 3,5 tonnás kishaszonjárműről rántja le a leplet a BYD. A teljesen elektromos jármű különlegessége, hogy az előzetes információk szerint kategóriájában nagyobb terhelhetőséggel rendelkezik majd, mint a konkurens márkák gyártmányai. A BYD Truck üzletág európai kínálatában eddig a 2,4 tonnás furgon, a 7,5 tonnás és a 18 tonnás teherautó szerepelt, így a 3,5 tonnás jármű megjelenése a kimagasló terhelhetőséggel hiánypótló lesz a piacon. Mindemellett várhatóan megújul a BYD-portfólióból jól ismert kikötői vontató is. 

A Yard Tractor új köntöst kap, amely EYT2.0 néven debütál az IAA kiállításon. 

Az eddigiekkel ellentétben nemcsak egyféle kivitelben lesz kapható a különleges vontató, hanem várhatóan legalább kétféle változat közül választhatnak a jövendőbeli megrendelők.

A lap szerint Magyarországon az ilyen típusú járművek elsősorban az épülő autógyárak és autóiparhoz kapcsolódó beszállítóüzemek flottáiban jelenhetnek meg. Az újdonság a megapótkocsik húzására lesz optimalizálva, mert az autóiparban használatos gitterboxok szállítása a méretükből adódóan ilyen típusú és méretű félpótkocsikkal végezhető gazdaságosan.

A mostani hír különlegessége: az Európai Bizottság éppen arra készül, hogy júliustól további vámokat vet ki a Kínából érkező gépjárművekre. A brüsszeli testület szerint a távol-keleti állam tiltott támogatásban részesítette a saját gyárait, emiatt olyan versenyelőnyre tettek szert, amely az árakban is megjelenik. Természetesen Kína válasza sem maradt el, a távol-keleti ország jelezte, hogy kész a megtorlásra, és válaszlépéseket tervez a mezőgazdasági termékek és a légi közlekedés területein. Továbbá a nyugati nagy teljesítményű autók gyártói is nehézségekre számíthatnak a kínai exportjukban. Peking már vizsgálatot indított egyes európai szeszesital-típusok ügyében is.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.