
Messze repülnek majd a drónok Eperjesről
Alexander Stepura cégvezető közölte, már folyik 26 alkalmazott betanítása, az első drónok az év végéig kerülnek le a gyártósorokról.

A tervek szerint 2025 végére a cég mintegy 200 főt foglalkoztathat, a beruházás értéke elérheti a 100 millió eurót. Az éves gyártási terv 150 darab pilóta nélküli légi jármű lesz. Hivatalos magyarázat szerint az akár 1000 kilométerre elrepülő, 30 órát is levegőben töltő drónok
az Egyesült Arab Emirátusok kőolajvezetékeit fogják a levegőből ellenőrizni.
Másrészt a brit–német társaság ugyanilyen dróngyárat már Kijevben is működtet… Ezek után nem véletlen, hogy a Skyeton Group egyik vezető terméke a Raybird-3 típusú drón, amely a cég közlése szerint katonai felderítésekre is alkalmazható.
Ajánlott videók




