BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oroszországban rekedt repülőgépek: többmilliárdos perben csapnak össze a biztosítók a cégekkel

A repülőgép-bérbeadással foglalkozó cégek kénytelen voltak lemondani az Oroszországban ragadt repülőgépiekről, majd a biztosítóktól kérték a károk megtérítését. Utóbbiak azonban megspórolnák a több milliárd dolláros kártérítést, így hosszas jogi csatározás várható. Közben úgy tűnik, hogy az orosz légiközlekedés egyelőre nem omlott össze.

A világ legnagyobb repülőgép-bérbeadással foglalkozó társaságai és a biztosítók között kezdetét vette az Írországban zajló jogi csatározás: a cégek 80, Oroszországban rekedt repülőgép után 2,5 milliárd eurós (987 milliárd forint) kártérítést követelnek. A jogászok szerint hosszan elhúzódó eljárás következik, ami a legjobb esetben hónapok múlva érhet véget, de elképzelhető évekig tartó pereskedés is.

Moszkva felpörgetné a hazai gyártást, de addig az einstandolt nyugati gépek is megteszik / Fotó: Yuri KADOBNOV / AFP

Az orosz-ukrán háború után több mint 500, lízingelt repülőgép ragadt Oroszországban: a szankciók miatt az orosz vállalatok úgy értelmezték hogy nem kell bérleti díjat fizetniük a gépek után. Az érintetteknek nincs esélyük visszaszerezni a légi járműveket, így azokat leírták több milliárd eurós veszteséget elkönyvelve, majd a biztosítóktól kérték a károk megtérítését.

Azonban a biztosítók jogászai kétségbe vonták az eljárást a dublini Legfelsőbb Bíróságon: szerintük a repülők a jövőben, a háború lezárása után visszakerülhetnek a tulajdonsokhoz, így a lízingcégek csak papíron szenvedtek veszteséget. A Reuters szerint az is vita tárgyát képzi, hogy a légitársaságok maguktól döntöttek a gépek megtartása mellett, vagy erre Moszkva utasította őket. 

Ez ugyan nem tűnik fontos kérdésnek, de ettől függ a kártérítési igény és az összeg is, utóbbi esetében több kárpótlás járhat. Az ügyvédek azzal vádolták a felpereseket, hogy nem határozták meg azt az időpontot, amikor a kár bekövetkezett. A lízingcégek jogászai cáfolták a vádakat, és rámutattak a repülőgépek visszavételére tett, többnyire eredménytelen kísérleteikre.

Elmaradt a várt összeomlás

Az Egyesült Államok és szövetségesei nem adnak el repülőgép-alkatrészeket Oroszországnak, azonban a vámadatok azt mutatják, hogy közvetítő országok segítségével megszerzik a szükséges árukat: az Egyesült Arab Emírségek, Törökország, Kína, Tádzsikisztán és Kirgizisztán importálják a szükséges alkatrészeket, amit aztán tovább exportálnak Oroszországba. 

Előfordul olyan is, hogy közvetítő országok egymás között mozgatják az árukat és csak azután szállítják Oroszországba. A légitársaságok a feketepiacon keresztül is igyekeznek minél több eszközhöz jutni, valamint kannibalizálják az elavult vagy használhatatlanná vált gépeket a modernebb társaik fenntartásához. 

Sőt, ehhez már külföldről is beszereznek használt gépeket közvetítők segítségével.

Mindezek következtében az orosz légiflotta továbbra is szinte zavartalanul tud üzemelni. A légiközlekedést elemző Cirium adatai azt mutatják, hogy az orosz légitársaságok a háború előtti szint körül üzemelnek. A nemzetközi járatok is csak részben ritkultak meg: ugyan Észak-Amerika és Európa nyugati fele kiesett, de a volt szovjet tagköztársaságokban, Ázsiában és a Közel-Keleten szívesen látják az orosz légitársaságokat. 

A belföldi piac pedig továbbra is hatalmas, mivel Oroszország a világ legnagyobb területű országa, ahol a legfrissebb adatok szerint több mint 143 millión laknak. Ugyanakkor elemzők szerit kérdéses, hogy ez hosszú távon mennyire tartható fent, így Moszkva eltökélt a hazai gyártás felpörgetésében. Mindenesetre az einstandolt gépek ügyében további jogi csatározások várhatóak, ahogy egyre többen kérik a kártártérítést a biztosítóktól.

Uniós szabály miatt emeli jegyárait Európa legnagyobb légitársasága

A légi közlekedésnek a tisztább üzemanyagokra való átállása megfordíthatja a repülés demokratizálódását, ami magasabb jegyárakat, kevesebb útvonalat és megszűnő légitársaságokat eredményezhet. A Lufthansa közölte: jövőre felárat kell fizetni, amiből az alternatív üzemanyagok növekvő költségeit fedeznék.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.