
Macron visszaveszi a francia gazdagoktól, amit korábban adott nekik
Michel Barnier miniszterelnök jövő évi költségvetési törvényjavaslatában a francia költségvetés tátongó hiányának egy részét a gazdagok megadóztatásával próbálja meg betömni – szembe menve Macron elnök korábbi gazdaságpolitikájával. Ez arra késztetheti a francia elitet, hogy a lábával szavazzon – írja a Bloomberg.

Barnier csütörtökön késő este bemutatott 2025-ös költségvetése 20 százalékos adómértéket állapít meg az évi 250 ezer eurót kereső magánszemélyek, illetve az ennek dupláját kereső párok számára. A francia pénzügyminisztérium szerint az intézkedést három évre vezetnék be, mintegy 65 ezer háztartást érint, és 2 milliárd eurós bevételt várnak tőle.
A javaslatot egyáltalán nem biztos, hogy elfogadja a mélyen megosztott francia nemzetgyűlés, amelyben Barnier kormányának kisebbsége van.
A gazdagokat egyre inkább megbélyegzik Franciaországban. Néhányan végül el fognak menni. Elegük van a bizonytalanságból és az instabilitásból, egyszerűen elmennek
– mondta Xenia Legendre, a Hogan Lovells ügyvédi iroda párizsi székhelyű ügyvezető partnere, adószakértő.
Macron szembe megy saját korábbi gazdaságpolitikájával
A gazdagok adójának emelésére irányuló francia lépés egy több hónapos politikai vita csúcspontja. A vita a júniusi előrehozott választási kampány során kezdődött, amikor az ellenzék célba vette Emmanuel Macron elnök korábbi adópolitikáját. Ennek célja az volt, hogy több befektetőt vonzzon, köztük a Brexit utáni Londonból Párizsba költöző bankárokat. Macron megszüntette a vagyonadót (az ingatlanokra szűkítette annak hatályát), s jelentős támogatásokat adott a nagyvállalatoknak. Az ellenzék viszont kikiáltotta a „gazdagok elnökének”.
A francia számvevőszék elemzése szerint a vagyonadó átalakítása 2022-ben 4,5 milliárd euró adóbevétel-kiesést eredményezett. Az intézkedésnek azonban sikerült megállítania a gazdagok elvándorlását. Most Barnier azzal érvel, hogy a gazdagok és a nagyvállalatok megadóztatása révén elkerülhető, hogy kisembereket, a középosztályt kelljen jobban terhelni.
A leggazdagabb franciák
Franciaországnak azonban nem jönne jól, ha a milliárdosok a lábukkal szavaznának. A világ leggazdagabb emberei közül itt él
- Bernard Arnault-nak, az LVMH luxusóriás alapítója, Európa leggazdagabb embere, aki a Bloomberg milliárdos indexének negyedik helyén áll.
- Franciaországban lakik Francoise Bettencourt Meyers, a L’Oreal kozmetikai óriás örököse is.
- A leggazdagabb családok közé tartozik a Hermes International SCA mögött álló klán, valamint
- a Chanel,
- a Wertheimer,
- és a Dassault dinasztia is.
Lehet, hogy ezzel a költségvetéssel elérjük a fordulópontot
– mondta Evelyne Brugere, az Association Francaise du Family Office nevű szervezet alelnöke, amelynek tagjai segítenek a gazdagok tőkéjének kezelésében. „Senki sem akarja, hogy adókkal sújtsák. Lehet, hogy az emberek kötődnek Franciaországhoz, de eljön az idő, amikor el fognak menni” – mondta.
Az elmúlt hónapok politikai hangulata a franciaországi gazdag magánszemélyek figyelmét is felkeltette, akik közül néhányan már a választási kampány idején elkezdték vizsgálni a kilépési terveket, főként az Új Népfront által vezetett baloldali koalíció jelentősebb adóemelésekre tett ígérete miatt. Brugere szerint mostanra beállt egyfajta tolerancia, de ez csak akkor marad tartós, ha a Barnier által bejelentett magasabb adók valóban ideiglenesek, és sikerül az államháztartási hiányt csökkenteni.
Fájni fog
Az egyik leggazdagabb francia család, amely különösen meg fogja érezni a költségvetés hatásait, a marseille-i székhelyű Saade hajózási dinasztia.
CMA CGM nevű konténeres szállítással foglalkozó cégük – amely a világ harmadik legnagyobbja – jövőre 500 millió eurós, 2026-ban pedig 300 millió eurós extra adót lesz kénytelen fizetni, ha átmegy Barnier javaslata a nemzetgyűlésen.
A Bloomberg vagyonindexe szerint Saade-ék cége 34 milliárd dollárt ér; a vállalat a világjárvány idején rekordnyereséget ért el.
A hónap elején a France Inter rádióban nyilatkozva Xavier Niel technológiai mágnás a francia államot „kevéssé hatékonynak” nevezte, és hangsúlyozta, hogy a gazdagok csak azért nem mentek eddig még el, mert az elmúlt években viszonylag stabil volt az adórendszer. A jövőre kilátásba helyezett adóemelések ellenére azonban mégis azt mondta „én leszek az utolsó, aki elmegy, szeretem ezt az országot”.





