
A Netflixszel hódítaná meg a világot a pankráció zászlóshajója
Az Amerikát már korábban meghódító pankráció hétfőtől a Netflix segítségével pályázik globális babérokra, miután debütál a streamingszolgáltatónál a korábban az amerikai kábeltévéken látható Raw című adás.

Óriási pénzt fizetett a WWE-jogokért a Netflix
Az egyik legnagyobb pankrációszervezet, a World Wrestling Entertainment a Comcst-féle USA Networkről viszi át a műsort a Netflixre, amely ezért és más WWE-adásokért egy tízéves üzlet keretében több mint 5 milliárd dollárt fizetett. Az előfizetői bevételek mellett egyre inkább a hirdetésekre is kacsingató szolgáltató ugyanis igyekszik az élő adások területén erősíteni – írja a Reuters.
A Vince McMahon és neje, a leendő oktatási miniszter Linda McMahon alapította
WWE népszerűségét az összecsapások köré szőtt történeteknek és az olyan karaktereknek köszönheti, mint Hulk Hogan vagy Dwayne „The Rock” Johnson.
A rajongók között pedig megtalálható Bela Bejaria, aki ma a Netflix tartalomért felelős vezetője, aki felidézte, ahogy nagyapjával nézte az összecsapásokat, amikor kilencévesen Los Angelesbe költözött.
A WWE-nek ma több mint egymilliárd követője van a különböző közösségi oldalakon, így a rajongók intenzitásának és a Netflix globális elérésének a kombinációja egyszerűen jó ötlet volt. Hasonló módon nyilatkozott a WWE részéről a társaság elnöke, Nick Khan is. A Raw-t hétfőnként sugározza a Netflix, ám első körben csak az Egyesült Államokban, Kanadában és Latin-Amerikában, bár a tervek szerint az később máshol is elérhető lesz.
A Netflix szeretne minél több élő adást
Az év során pedig több nemzetközi Raw- és Smackdown -esemény is lesz, hiszen a WWE igyekszik Amerikán kívülről is új sztárokat találni és felépíteni. Addig is a Raw-t élőben sugározzák hétfőnként Los Angelesből, ami kihívást is jelenthet a Netflixnek, hiszen amikor novemberben 65 millió néző előtt csapott össze Mike Tyson és Jake Paul, többen panaszkodtak az adás akadozására.
A Netflix akkor a magas nézőszámmal magyarázta a hibákat, és amikor karácsonykor két NFL-meccset leadott egyenként több mint 30 millió nézőnek, már nem voltak problémák.




