Tavaly Minszk gazdaságilag egy hajszállal jobban teljesített, mint Moszkva. Ez nemcsak amiatt adódott, hogy az ország, Belarusz formailag nem áll háborúban Ukrajnával. Tavaly a BISZI, a Belarusz Stratégiai Tanulmányok Intézete 3,8 százalékos GDP-növekedést várt. A tényleges adat a Belarusz Statisztikai Hivatal szerint 4 százalékos növekedést tükrözött. Ez valamivel magasabb, mint a vele sajátos szimbiózisban (szövetségi államalakulatként) élő Oroszországé, ahol tavaly nem hivatalosan 3,9 százalékos GDP-bővülést regisztráltak.
Az ország éves inflációja inkább Közép-Európához mérhető, mint a majdnem kétszer magasabb orosz rátához: decemberben 5,2 százalékot mértek.
Óriási különbség Oroszországtól, hogy Belarusz külkereskedelmi mérlege szinte folyamatosan mínuszban volt az elmúlt évtizedekben. Miközben privilegizált státuszt élvez a kereskedelemben a nagy keleti szomszéddal, amely a világ egyik legnagyobbb energiaexportőreként sohasem csúszik deficitbe.
Mindkét ország államadóssága európai viszonylatban alacsony a legutóbbi elérhető adatok szerint: Belaruszé 2022-ben a GDP 36 százaléka körül volt, az oroszoké 2023-ban ennek kevesebb mint a fele.
Ukrajnával együtt Belarusz még a szovjet időkben kivételezett helyzetben volt. Az ENSZ megalakulásakor, 1945-ben mindkettőt önálló ENSZ-tagállamként regisztrálták, noha mindkét ország a Szovjetunió része volt.
És Belarusz is – akárcsak Ukrajna – formailag önálló „atomhatalom” volt nukleáris fegyverekkel, amelyeket csak 1996-ban vontak ki a területéről.
Még egy Ukrajnához hasonlító párhuzam: akárcsak Kijev esetében, Minszknél is működött a „moszkvai ösztön”, hogy a hadiipar kulcsfontosságú részeit ne a technológiailag fejlettebb, ám politikailag labilisabb Baltikumba, hanem a mögöttük fekvő két szláv országba, Ukrajnába és Belaruszba telepítsék.
Már abban az időben is legalább négyszeres volt a különbség Ukrajna javára a két állam területét és lakosságszámát tekintve, noha Belaruszt egy fokkal fejlettebbnek ítélték a moszkvai tervezők. Talán ezért kapta meg Minszk a nagy szakosodási időszakban a járműipar és a rádiótechnika, a precíziós eszközök gyártásának egy részét.
Így fordulhatott elő, hogy
a Szovjetunió idején a nehéz, interkontinentális ballisztikus rakéták egy részét Ukrajnában, a hordozóeszközöket, a szállító-hordozó-indító berendezéseket Belaruszban gyártották.
Ugyanígy a szovjet légierő gépeire épített radarberendezések egy részét Minszkben vagy valamelyik másik belarusz rádiókészülék-gyárban készítették.
Érdekesség: a Kennedy elnök lelövésével gyanúsított Lee Harvey Oswald amerikai tengerészgyalogos a Szovjetunió iránti rokonszenvét úgy fejezte ki, hogy oda disszidált. Az akkori vezetés Minszkbe helyezte, ahol a Leninről elnevezett katonai rádiógyárban kapott munkát. Két évig élt Belaruszban, feleséget is onnan szerzett, majd együtt 1961-ben visszatértek Amerikába. A már vizsgálati fogságban lévő Oswaldot 1963 őszén lőtték le gyanús körülmények között Amerikában, miközben őrei a tárgyalóterembe kísérték. Donald Trump amerikai elnök kampánya során megígérte, hogy újabb, eddig titkos dokumentumokat hozat nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosság kapcsán.
Jelenleg Belarusz és Oroszország úgynevezett „államszövetségben” létezik egymás mellett. Lukasenka 1999-ben visszautasította azt a Vlagyimir Putyin által megfogalmazott indítványt, hogy fejlesszék tovább a két ország szövetségét, és Belarusz vagy csatlakozzon tagköztársaságként az Oroszországi Föderációhoz, vagy alakítsanak az Európai Unióhoz hasonló közösséget. Így minden maradt a régiben, jelenleg is az 1997-ben lezárt integrációs folyamat szerint működik a két ország.
Belarusz ellenzéki és nyugati megfigyelői adatok szerint az országon belül jelentős társadalmi feszültségek halmozódtak fel, mindenekelőtt az alapvető emberi jogok, például a szólásszabadság sorozatos megsértése miatt. Aljakszandr Lukasenka, az ország az ellenzék szerint diktatórikus eszközökkel kormányzó elnöke elfojtotta az Ukrajna elleni oroszországi támadással szinte szinkronban felerősödött ellenzéki mozgalmakat. Bebörtönözték a mozgalmak vezetőit, és
az ellenzéknek az a próbálkozása, hogy a börtönbe zárt vezetők házastársai vegyék át az ellenzék irányítását, kudarcot vallott.
Kiderült, hogy nincsenek meg bennük azok a kvalitások – lásd a gyengén szereplő Szvjatlana Cihanouszkaját, a bebörtönzött vezető házastársát, 2020 óta az ellenzéki „árnyékkormány” fejét –, amelyek egy ilyen posztra szükségesek.
Szvjatlana férje, Szergej Cihanouszkij 2019-ben sikeres YouTube- és Telegram-programot indított Lukasenka ellen. Az ország vezetése azonban koholt vádak alapján lefogta, és más ellenzéki vezetőkkel együtt börtönbüntetésre ítélte. Felesége vette át helyét az időközben intézményesített, árnyékkormányos ellenzéki struktúrákban. Szvjatlana sikertelenül próbálta meg legyőzni a 2020-as választásokon Lukasenkát, majd ugyanebben az évben Litvániába menekült. Itt működtették az alternatív belorusz szervezeteket, de az ellenzéki mozgalom erőtlensége miatt jó néhány EU-tagállam sem szakított a Lukasenka-rendszerrel, nem ismerve el a Litvániában működő árnyékkormányt.
A hét végén, január 26-án Belarusz ismét elnököt választ. A papírforma alapján, az AP News megfogalmazása szerint „az utolsó európai diktátor”, a 30 éve kormányzó Aljakszandr Lukasenka az esélyes. Hogy meg tudja-e ismételni a legutóbbi, 2020-as elnökválasztáson szerzett, 80 százalékos szavazattöbbséget – kérdéses. Mindenesetre az ellenzék alig hallatja hangját, de a biztonság kedvéért Lukasenka a hagyományosan nyáron, augusztusban rendezett elnökválasztást idén a hideg januári napokra tette át, abban a reményben, hogy az időjárás is csökkentheti az ellenzék demonstrálási vágyát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.