Az év elejinél szokásosnál gyorsabban ürülnek az európai föld alatti gáztárolók, a gázárak mégis enyhülnek a napon belüli kereskedésben néhány napja, annak dacára, hogy az év elején leállt az Ukrajnán keresztüli gáztranzit. Ennek pedig megvan a kézenfekvő magyarázata.
Az előzmény az, hogy a hollandiai gáztőzsdén (TTF) már tavaly április óta ingadozva, de egyértelműen felfelé tartanak a jegyzések, jó eséllyel amiatt is, hogy a piac készült a kínálat ez év eleji szűkülésére. A be is következett szűkülést az váltotta ki, hogy 2025. január 1-jétől nem érkezik Európába orosz földgáz Ukrajnán keresztül. Az orosz–ukrán tranzitszerződés ugyanis lejárt, Ukrajna pedig nem volt hajlandó meghosszabbítani a területén háborút folytató országgal.
A gázárak azonban mostanra kezdenek megnyugodni, mert múlóban a tranzitstop okozta sokk hatása, miután új egyensúly alakult ki a piacon. A tegnapi kereskedés során 2024. december 27. óta először estek a februári határidős ügyletek ezer köbméterenként 496 dollárra a hollandiai TTF-en. A nap eleje óta ez körülbelül 2 százalékos esés volt.
Fontos azonban, hogy a gáz ára így is, a pillanatnyi enyhüléstől függetlenül is rendkívül magas.
Ami pedig erősen ronthatja a térség országainak versenyképességét. Az új egyensúlyban nagy szerepe van az európai föld alatti gáztárolók gyors ürülésének. „A kereskedők reggelente szétnéznek a piacon, és eldöntik, melyik vezeték vagy tároló gázából érdemes vásárolniuk és eladniuk. Lényegében most egy arbitrázslehetőséget használnak ki, teljesen normálisan működnek” – magyarázta a Világgazdaságnak egy gázkereskedő.
A hivatalos uniós statisztikák szerint az európai tárolókat 30 százalékkal gyorsabban ürítik, mint az elmúlt öt évben, az átlagos készletszint 70 százalék alá esett. Még sincs dráma: egy orosz szaklap ugyanezen adatokat áttekintve azt írja, hogy a jelenlegi készletszint minden idők negyedik legmagasabbja, meghaladja a korábbi válságidőszakok (2018: 63 százalék és 2022: 53 százalék) készleteit. Az EU eddig jól tartja magát, 77,6 milliárd köbméter betárolt gázzal rendelkezik.
Nem tudni persze, meddig folytatódik az áresés, egyáltalán folytatódik-e, érdemi csökkenés pedig pláne nem várható, hiszen bekövetkezett, amitől tartott a piac: szűkült a kínálat.
Az EU-ban a fűtési szezon kezdete óta már több mint 30 milliárd köbméter tüzelőanyagot vettek ki a föld alatti gáztárolókból. A kitárolás nőhet a hidegre várt mostani hétvége előtt, ez pedig ismét drágulást hozhat. Az együttes kínálat szűkülése miatt talán mégis lehet tartani
Ám az ellátás Magyarországon még ilyen körülmények között sem kerül veszélybe. A lakosság ellátásához szükséges mennyiséget ugyanis az egyetemes szolgáltatót ellátó kereskedő köteles a tárolókban tartani, ahogyan a nagy felhasználók is bespájzolnak maguknak a télre. A fenti, egy kereskedőtől származó példában említett napi piaci ügyletek szűkebb kört érintenek.
A Világgazdaság tegnapi cikke óta e téren nem sok változott: a január 7-i állapot szerint a hazai tárolók 66,25 százalékos töltöttségen állnak, az uniós átlag 69,34 százalék. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) havonta frissített diagramja szerint a december 15-i hazai készletek nagyjából megfelelnek a hétéves átlagnak.
A legfrissebb MEKH-adatban szereplő 4,75 milliárd köbméternél jóval nagyobb volt a 2019-es 6,4 milliárd köbméter, de gond nélkül átvészeltük azt a 2021-ben indult telet is, amikor december 15-én 3,68 milliárd köbméterrel gazdálkodott az ország.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.