BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elon Musk hétfőn piacra dobja a világ legokosabb mesterséges intelligenciáját

A világ leggazdagabb embere hétfőn piacra dobja a Grok 3-at, amely szerinte a világ legokosabb mesterséges intelligenciája. Elon Musk szerint a Grok 3 sokkal pontosabb lesz, mint más csetbotok, és képes lesz rögtön felismerni hibáit, és tanul belőlük.

Elon Musk mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó startupja, az xAI hétfőn piacra dobja a Grok 3 nevű csetbotját, melyet a milliárdos a „világ legokosabb mesterségesintelligencia-modelljének” nevezett. A termék egy hétfői élő bemutatón válik hivatalosan is elérhetővé – jelentette be Musk az X-en.

Elon Musk hétfőn piacra dobja a világ legokosabb mesterséges intelligenciáját
Elon Musk hétfőn piacra dobja a világ legokosabb mesterséges intelligenciáját / Fotó: NurPhoto via AFP

Musk a Grok 3 érkezését már csütörtökön, a World Government Summit dubaji videókonferenciáján beharangozta. Azt állította, hogy az új modell minden eddigi versenytársát felülmúlja, és a jelenlegi csetbotokhoz képest kiemelkedő teljesítményt nyújt.

Musk szerint az új modell szintetikus adatokon tanult, és képes visszatekinteni korábbi hibáira, hogy logikailag következetesebb válaszokat adjon.

Ez azt jelenti, hogy a csetbot folyamatosan ellenőrzi és korrigálja saját magát, így pontosabb és megbízhatóbb válaszokat képes generálni. Jelenleg a világ vezető országai és vállalatai versenyt futnak az egyre fejlettebb és költséghatékonyabb MI-csetbotok kifejlesztéséért. A kínai DeepSeek startup például nemrég sokkolta a piacot egy olyan modell bemutatásával, amely teljesítményben vetekszik az OpenAI ChatGPT-jével. A cég most agresszív toborzási kampányt folytat, ami azt jelzi, hogy globális szereplővé kíván válni az MI-fejlesztés terén – írja a Bloomberg.

Már önállóan is fut Elon Musk MI-je

A Grok korábban már önálló alkalmazásként is megjelent, tehát már nem csak az X felületen érhető el. Egyelőre viszont csak az Egyesült Államokban és azon belül is az Apple AppStore-jában érhető el. A Grok ingyenes változatát decemberben tette elérhetővé az xAI az X-en, de közölték, hogy a közösségi oldal Premium- és Premium+-előfizetői nagyobb használati limitet élvezhetnek. Az Apple alkalmazásboltjában olvasható leírás szerint egyelőre a Grok béta-verziója tölthető le.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.