
Megússza az európai energiaipar a gázársapkát
Az Európai Unió nem tervez gázárplafont beépíteni az energiaárak csökkentését célzó közelgő stratégiájába – idézi a Politico az Európai Bizottság egyik tisztviselőjét. Előzőleg ugyanis olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint január 26-án terítékre kerül az ársapka kérdése.

Az új hír szerint azonban a gázimport árának leszorítását célzó, a múlt évi Draghi-jelentésen alapuló javaslat nem szerepel az EU e hónap végén sorra kerülő zöldipari terveiben. Igaz, a közlés értékét elbizonytalanítja, hogy a tisztviselő névtelenséget kérve nyilatkozott, továbbá az állítása csak a februári megbeszélésekre vonatkozik.
A Politico emlékeztet, az árplafon bevezetési tervének cáfolata azután született, hogy az európai energiakereskedők és a fosszilis tüzelőanyaggal foglalkozó cégek megkongatták a vészharangot, attól tartva, hogy Brüsszel visszatérhet a gázárak vészhelyzeti intézkedéséhez. Kedden tizenegy iparági csoport – köztük az Energy Traders Europe, az Eurogas és az Olaj- és Gáztermelők Nemzetközi Szövetsége – levelet küldött Ursula von der Leyen bizottsági vezetőnek, amelyben kifejezte „erős aggodalmát” a lépéssel kapcsolatban.
Eurelectric: a gázárplafon növelné az európai fogyasztók költségeit
A tiltakozók között volt az európai villamosenergia-kereskedők szövetsége, az Eurelectric is. A Világgazdaságnak elküldött közleményében részletezte az ársapkára vonatkozó aggályait is, amelyeket akkor is érdemes sorra venni, ha az ügy valóban lekerült a terítékről. A szervezet a Draghi-jelentésben javasolt rövid távú intézkedéseket rosszul megtervezettnek nevezi, mert megnövelnék az európai fogyasztók költségeit. Ehelyett a tervnek tartalmaznia kell a megfizethető energia strukturális lehetővé tételét, amint azt az Eurelectric álláspontja részletezi.




