BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
3d,Illustration,Of,Glowing,Blue,"ai",Text,On,A,Computer, csip, mi, mesterséges intelligencia, InvestAI

Hatalmas összeget fordít mesterséges intelligenciára az Európai Unió

Az EU kétszázmilliárd eurós beruházást mozgósít a mesterséges intelligencia fejlesztésére. Az InvestAI program már idén elindul.

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére. A kezdeményezést Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke jelentette be a párizsi Mesterségesintelligencia-akciócsúcson, ahol több mint száz ország képviselői vettek részt, köztük államfők, nemzetközi szervezetek és technológiai vállalatok vezetői, kutatók és a civil társadalom képviselői.

3d,Illustration,Of,Glowing,Blue,"ai",Text,On,A,Computer, csip, mi, mesterséges intelligencia, InvestAI
Ursula von der Leyen jelentette be az InvestAI elindítását / Fotó: Shutterstock

Ursula von der Leyen a konferencián elmondta, hogy az EU 50 milliárd euró közpénzt irányoz elő a szövetségben részt vevő nagy cégcsoportok által felajánlott 150 milliárd eurón felül. „Ez lesz a világ legjelentősebb partnersége a köz- és magánszféra között a megbízható mesterséges intelligencia fejlesztésére” – az EB első embere mondta, utalva az EU AI Champions Initiative névre keresztelt szövetségre, amely több mint hatvan vállalatot tömörít.

Az Európai Bizottság által Brüsszelben kiadott közlemény szerint a kezdeményezés része egy 20 milliárd eurós uniós alap az MI-gigagyárak létrehozására. Ezek a nagy volumenű MI-infrastruktúrák lehetővé teszik a mesterségesintelligencia-modellek nyílt és együttműködésen alapuló fejlesztését, valamint hozzájárulnak ahhoz, hogy Európa vezető erővé váljon ezen a területen.

Az InvestAI az Európai Unió gigantikus mesterségesintelligencia-programja

Az EU InvestAI alapja négy MI-gigagyár létrehozását fogja finanszírozni az EU területén. Ezek a gigagyárak a legösszetettebb és legnagyobb MI-modellek betanítására specializálódnak, amelyek az orvostudomány vagy más tudomány területén hozhatnak áttöréseket. Az új generációs MI-modellek hatalmas számítási kapacitást igényelnek, ezért a gigagyárak körülbelül százezer legújabb generációs MI-csippel fognak rendelkezni, ami négyszer több, mint a jelenleg épülő MI-gyárak kapacitása – tették hozzá a közleményben. Az EU célja, hogy nemcsak a legnagyobb szereplők, hanem minden vállalat hozzáférjen a nagy teljesítményű számítási kapacitáshoz.

„Azt szeretnénk, hogy az MI-fejlesztők az innovációs erejük alapján versenyezzenek, ne csupán a csipekhez való hozzáférésük vagy pénzügyi erejük által” – jelentette ki Von der Leyen a közlemény szerint. Hozzátette, hogy Európában a hangsúlynak az iparág-specifikus MI-alkalmazások fejlesztésén kell lennie.

A bizottsági kommünikében úgy fogalmaztak, hogy a mesterséges intelligencia

  • segíthet növelni a versenyképességet,
  • megvédeni biztonságot
  • és javítani a közegészségügyet.

Emlékeztettek a tavaly augusztusban hatályba lépett uniós törvényre (AI act), amely 2026-tól egységes szabályokat hoz létre a mesterséges intelligencia alkalmazására. Az elnök emellett megerősítette, hogy csökkenteni fogja az MI-vállalatok előtt álló bürokratikus akadályokat.

„Túl gyakran hallom, hogy Európa le van maradva a versenyben, miközben az Egyesült Államok és Kína már előnyben van. Én nem értek egyet. Mert a mesterséges intelligencia versenye még messze nem ért véget. Igazság szerint még csak a kezdeténél tartunk. A határok folyamatosan mozognak. És a globális vezetőszerep megszerzése még nyitott” – zárta gondolatait az Európai Bizottság elnöke.

Az EU AI Champions Initiative szövetség, amely a nagy ipari (Airbus, L’Oréal, Mercedes, Siemens stb.) és technológiai (Spotify, Mistral AI stb.) csoportokat tömöríti, a kezdeményezők szerint segítene felszabadítani Európa teljes potenciálját az MI terén, különösen az új technológia szabályozási keretének egyszerűsítésével.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.