BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

State of Play: a Sony nagy játékmegjelenésekről rántotta le a leplet

Az idei első State of Play meglepően sok újdonságot sorakoztatott fel, és még több megjelenési dátumot a már várt videójátékokhoz. A Sony szinte egész évre telerakta a játékosok naptárát izgalmas játékokkal, ez pedig még csak az idei első State of Play volt – kíváncsian várjuk, mit hoz a többi.

A Sony időről időre egyórás online bemutatókat tart, melyeken nem a nagy videójáték-megjelenésekre fókuszál, hanem a már bejelentett címekről árul el új információkat, ez a State of Play. Az idei első bemutató csütörtökön hajnalban volt, ahol érdekesebbnél érdekesebb információk hangoztak el – többségük izgalmas spekulációknak is megágyazott. A teljesség igénye nélkül áttekintjük a nagyobb bejelentéseket.

State of Play: a Sony nagy játékmegjelenésekről rántotta le a leplet
State of Play: a Sony nagy játékmegjelenésekről rántotta le a leplet / Fotó: Miguel Lagoa

Nagy franchise-ok, nagy megjelenések

Több nagy játékfejlesztő stúdió következő játékának eddig nem tudtuk a pontos megjelenési dátumát, sőt, akadt olyan cím, amelyről már évek óta semmit nem lehetett hallani. Természetesen minden játékhoz látványos előzeteseket is adtak ki, melyek főleg a történetre és a játékmenetre fókuszáltak.

Elsőként a szörnyvadászatokról ismert Monster Hunter sorozat következő játéka, a Monster Hunter Wilds megjelenési dátuma lett felfedve, ami meglepően közel van: a következő szörnyvadászatra február 28-án csatlakozhatunk. A méltán híres Yakuza-franchise új epizódja, a Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii is még februárban, pontosabban 21-én fog megjelenni. Így nem kell már sokat várniuk azoknak, akik újra el akarnak merülni a Yakuza-játékok abszurd humorral fűszerezett drámáiban.

Az első nagy meglepetés a Borderlands 4. megjelenési dátumának felfedése volt: idén szeptember 23-án érkezik a játék.

A másik nagy meglepetés az évekig csendben figyelő Supermassive Games következő játéka volt, ami végre bővíti a The Dark Pictures Anthology horroruniverzumot. A Directive 8020 idén október 2-án fog megjelenni, viszont érdekes módon arról nem érkezett semmilyen információ, hogy a játék hivatalosan is elindítja-e a The Dark Pictures Anthology második évadát (mivel az előző négy játék hivatalosan is egy évadnak számít), vagy mostantól kezdve csak lazán fognak kapcsolódni egymáshoz a részek.

A keleti tartalmak kedvelői sem maradnak üres kézzel

A videójátékos közösségen belül sokan egyetértenek azzal, hogy szamurájokból és nindzsákból sosem elég – ennek eredménye a Shinobi: Art of Vengeance, ami egy gyönyörű, festményszerű látványvilággal ellátott, oldalnézetes akciójáték. Mivel ez a játék most mutatta meg magát először, így nem meglepő, hogy a megjelenés még kicsit odébb van. A Shinobi: Art of Vengeance egy izgalmas nyárzáró játék lesz, augusztus 29-én fog megjelenni.

A másik nagy keleti cím, amely megjelenési dátumot kapott, a Lost Soul Aside.

Az UltiZeroGames akció-szerepjátéka első ránézésre sokban hasonlít a Final Fantasy-játékokra. A Lost Soul Aside május 30-án fog megjelenni. Bejelentették még a Digimon Story: Time Strangert is, ami a nevében is szereplő Digimon-univerzumban játszódik. A Digimont megjelenésekor sokan hasonlították a Pokémon világához, ugyanis mindkettőben gyerekeket láthattunk, akik különböző állatszerű lényeket gyűjtöttek a világ minden pontján.

A State of Play igazi nagyágyúi

Manapság szinte divat ráncfelvarrott formában újra kiadni sikeres videójátékokat, a Sony pedig az utóbbi években nem csak egy ilyen játékot adott ki. A Metal Gear Solid Delta: Snake Eater már pár hónapja megmutatta magát, és most végre megjelenési dátumot is kapott Hideo Kojima egyik legnagyobb sikere: Snake egyik legikonikusabb kalandját augusztus 28-án játszhatjuk újra. Szintén nagy meglepetés volt az iparági újságírók egyik kedvence, a Days Gone remasterjének bejelentése. A Days Gone-nak meglehetősen hányattatott fejlesztése és utóélete volt, most azonban felcsillant a remény, hogy a Sony mégis folytatást akarhat a játéknak, ugyanis véletlenül nem szoktak újra kiadni bukottnak titulált játékokat.

A tavalyi év egyik sikerjátéka, a Lies of P első kiegészítőjét, az Lies of P: Overture-t is bejelentették, ami még idén nyáron érkezik.

A State of Play végére még tartogatott a Sony egy négyjátékos csomagot – érezhetően ez volt a valódi indok arra, hogy ilyen korán State of Playt tartott a Sony. Elsőként a Tides of Annihilation mutatta meg magát egy látványos CGI-előzetes képében, ami egy alternatív Londonban játszódó fantasy-akciójáték lesz, és a modern korba emeli át az Artúr-legenda lényeit és karaktereit. A Tides of Annihilationnek még nincs megerősített megjelenési dátuma, de nem elképzelhetetlen, hogy még idén játszhatunk vele.

Szintén megmutatta magát a Metal Eden nevű cyberpunk shooter, ami leginkább a Doom-játékokra emlékeztet. Ehhez a játékhoz viszont közölt megjelenési dátumot a Sony: legkorábban május 6-án eshetünk neki az utunkba álló szörnyeknek. Cyberpunk vonalon maradva, megmutatta magát a MindsEye is, amelynek központi témája az ember és a technológia kapcsolata lesz. Sajnos, még a MindEye sem kapott megjelenési dátumot.

Utoljára fedte fel a Sony a valódi meglepetést. A Housemarque stúdió 2021-ben tökéletesen ötvözte a roquelike-játékok elemeit a külső nézetes shooter játékokkal, ennek pedig egy csontig hatoló, misztikus sci-fi környezetet és egy elképesztő sztorit adott. Ez a játék volt a Returnal, melyet számos díjra jelöltek a játéktervezéstől a hangdizájnig, ám kérdéses volt, hogy valaha kap-e folytatást.

A Housemarque most előállt egy a Returnalhöz hasonló koncepcióval: ez a Saros.

A játékhoz egyelőre egy CGI-előzetes érkezett, amelyből kiderül, hogy az elődhöz hasonlóan a főhős egy bolygón ragad, ahol minden halál után újraéled, és újfent neki kell vágnia az erősebbnél erősebb ellenfelekkel elárasztott pályáknak. Pontos megjelenési dátumot még nem tudni, de az biztos, hogy a Saros csak 2026-ban lesz elérhető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.