A Google beleegyezett egy 28 millió dolláros (10,2 milliárd forint) kártérítés megfizetésébe, hogy peren kívül rendezzen egy csoportos keresetet, amely szerint a vállalat előnyben részesítette a fehér és ázsiai alkalmazottakat más dolgozókkal szemben: ők magasabb fizetéseket és jobb karrierlehetőségeket kaptak. A megállapodást a Google anyavállalata, az Alphabet kötötte meg, és múlt héten Charles Adams bíró, a kaliforniai Santa Clara megyei felsőbíróság tagja előzetesen jóváhagyta.
A bíró szerint az egyezség tisztességes, észszerű és „jó eredmény” annak a legalább 6632 kaliforniai Google-alkalmazottnak, akik 2018. február 15. és 2024. december 31. között dolgoztak a cégnél. A Google szóvivője kedden megerősítette a megállapodást, de hozzátette:
Továbbra is elutasítjuk azokat a vádakat, hogy bárkit hátrányosan megkülönböztettünk. Elkötelezettek maradunk az iránt, hogy minden munkavállalót egyenlően fizessünk, alkalmazzunk és léptessünk elő.
A pert Ana Cantu vezette, aki mexikóinak és amerikai őslakosnak vallja magát, és a Google-nél dolgozó hispán, latin-amerikai, amerikai őslakos és más kisebbségi csoportokhoz tartozó munkavállalók nevében indította az eljárást. Cantu azt állította, hogy hét éven át kiváló munkát végzett a Google HR- és felhőszolgáltatási részlegén, mégis ugyanazon a beosztási szinten ragadt, míg fehér és ázsiai kollégái fizetésemeléseket és előléptetéseket kaptak – írja a The Guardian.
A kereset szerint a Google a fehér és ázsiai alkalmazottakat magasabb munkaszintekre sorolta, még akkor is, ha ugyanazt a munkát végezték, míg a mások által benyújtott panaszokat figyelmen kívül hagyta, és megtagadta a fizetésemeléseket és előléptetéseket azoktól, akik felszólaltak az ügyben. A bíró jelezte, hogy a peren kívüli egyezség úgy jöhetett létre, hogy a felperes ügyvédei beleegyeztek abba, hogy kizárják az afroamerikai alkalmazottakat a csoportos keresetből, amit a Google is szorgalmazott.
A nettó kártérítési összeg 20,4 millió dollár, miután hétmillió dollárt levontak ügyvédi díjakra, bírságokra és egyéb költségekre.
Adams bíró szeptemberre ütemezett egy végső jóváhagyási meghallgatást a megállapodás kapcsán. Cantu ügyvédei nem kommentálták az ügyet.
Kiberbiztonsági céget venne a Google, és nem sajnálja a pénzt
A Google- és YouTube-tulajdonos Alphabet szemet vetett a Wiz nevű kiberbiztonsági startupra, és bár tavaly a Wiz lefújta az akkor még csak 23 milliárd dolláros ügyletet, az Alphabet nem adta fel, és most ismét próbálkozik, ezúttal azonban már 30 milliárd dollárról van szó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.