Jóváhagyta a német parlament pénteken az újabb, hárommilliárd eurós katonai támogatást Ukrajna számára. A parlament alsóházának költségvetési bizottsága megszavazta a segélyt folyósítását, amelyet a kormány az ország költségvetési helyzetével kapcsolatos aggodalmak miatt korábban hónapokra felfüggesztett.
A jóváhagyást az tette lehetővé, hogy a parlament pénteken megszavazta az eladósodást fékező rendszer módosítását is, amely a védelmi kiadások esetében enyhíti a költségvetési szigort. Ezt a jogszabályt Friedrich Merz leendő kancellár kezdeményezte.
„Azért tesszük, hogy Ukrajna megvédhesse a függetlenségét és a szuverenitását” – jelentette ki a héten a segély kapcsán Olaf Scholz leköszönő kancellár.
A hárommilliárd eurón kívül a 2025. évi költségvetésben még négymilliárd eurót irányoztak elő Ukrajna számára, azaz Kijev összesen 7 milliárd eurós német támogatásra számíthat. A német kormány szerint Kijev ebből azonnal rendelkezésre álló lőszereket és más, egy vagy két éven belül szállítható fegyvereket vásárolhat, egyebek mellett Iris T légvédelmi rendszereket.
A Bundestag költségvetési bizottsága további 8,25 milliárd eurós támogatást hagyott jóvá Ukrajna számára a 2026–2029-es időszakra. Az orosz-ukrán háború kezdete óta Németország több mint 28 milliárd euró értékű katonai felszerelést szállított Kijevnek a kormány szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.