BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szoboszlai és Kerkez piaci értéke is eurómilliókkal nőtt

A magyar labdarúgó-válogatott több kulcsjátékosának becsült piaci értéke is nőtt a Transfermarkt adatbázisának legutóbbi frissítésekor. A csapatkapitány Szoboszlai Dominik értéke ötmillió euróval emelkedett, így jelenleg 80 millióra taksálják, Kerkez Milosé pedig hétmillióval lett több, ő 35 milliót ér a portál szerint.

Az elmúlt néhány hét nem túl sok örömre adott okot a magyar futballszurkolóknak, hiszen válogatottunk mindkét márciusi meccsét elveszítette a törökök ellen az UEFA Nemzetek Ligájában, és kiesett az A divízióból. Mégis pozitívnak mondható hír a csapat kapcsán, hogy több játékosunk piaci értéke is jelentősen nőtt a mértékadó Transfermarkt portál legutóbbi frissítésekor, igaz, azokat a számokat az említett két találkozó biztosan nem befolyásolta, mivel az oldal adatbázisát március 18-án, a Törökország elleni párharc első felvonása előtt, március 18-án aktualizálták. A legértékesebbnek továbbra is Szoboszlai Dominikot tartják, a válogatott csapatkapitánya 80 milliós árcédulát kapott, ez ötmilliós növekedés a korábbi 75 millióhoz képest.

Szoboszlai
Szoboszlai értéke immár kerek 80 millió euró a Transfermarkt szerint / Fotó: AFP

Szoboszlait a Liverpool 2023 nyarán 75 millió euróért igazolta, a középpályás ezt az értéket azóta folyamatosan tartani is tudta, ami a pályán mutatott produkcióját látva nem is meglepő. A 25 éves futballista Jürgen Kloppnál hamar a Liverpool alapemberévé tudott válni, és nagyrészt egyenletesen jól teljesített, amikor épp nem hátráltatták sérülések. Helye a gárdában a tavaly nyári edzőváltást követően sem ingott meg, Arne Slot bizalmát is maximálisan élvezi, ráadásul az utóbbi hónapokban több rangadón is fontos gólokat tudott szerezni.

Néhány hete a legnagyobb klasszisát, Neymart a közelmúltban elveszítő Al-Hillal érdeklődéséről lehetett hallani a középpályás kapcsán, akiért a szaúdiak állítólag 120 millió eurót sem sajnálnának, ám hiába a csillagászati átigazolási díj és a mesés fizetés ígérete, az üzlet aligha fog létrejönni. Egyrészt a Liverpool sem szeretne megválni a kulcsjátékosától, másrészt Szoboszlai is remekül érzi magát a csapatnál, és többször hangsúlyozta, hogy komoly céljai vannak a klubnál, címeket, trófeákat szeretne nyerni a Mersey partján.

Kerkez értéke is jelentősen nőtt, hamarosan csapattársak lehetnek Szoboszlaival

Szoboszlai mellett a legnagyobb mértékben Kerkez Milos értéke növekedett, ő a korábbi 28 millió euróhoz képest immár hétmillióval többet, 35 millió eurót ér. A jelenleg a Bournemouth együttesét erősítő hátvéd a hírek szerint idén nyáron nagy valószínűséggel klubot vált, és jó esély van rá, hogy éppen Szoboszlai Dominik csapattársa lesz a Liverpoolnál. A Football Insider szerint a fiatal labdarúgó már a barátainak is elmondta, hogy mindenképpen csatlakozni akar a Vörösökhöz, akik meg is kezdték a tárgyalásokat az átigazolásról, a 21 esztendős szárnyvédő játékjogáért reálisan 40-50 millió euró közti összeget kérhet majd el mostani kenyéradója.

A válogatott keret legtöbb tagjának nem változott a becsült piaci értéke, Sallai Roland esetében kétmillió eurós csökkenést regisztrálhatunk, jelenleg 11 millió euróra becsülik. Hozzá hasonlóan csökkent Dárdai Márton értéke, a Hertha futballistáját a korábbi értékénél félmillió euróval kevesebbre, kerek 2 millióra taksálják. Nikitscher Tamás ugyanakkor növelni tudta értékét, őt korábban 900 ezer euróra árazta be a Transfermarkt, most ennél 100 ezerrel többre, 1 millió euróra értékelték. Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, spanyol sajtóértesülések szerint körülbelül ekkora összeget fizethetett érte a La Ligában szereplő Real Valladolid, amikor január végén leigazolta őt a Kecskeméttől.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.