BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bombaüzletet kötött a Liverpool: nyártól Adidasban játszanak Szoboszlaiék

Idén nyáron mezgyártót vált a Liverpool labdarúgócsapata. A patinás angol egyesület hétfőn hivatalos honlapján jelentette be, hogy augusztus 1-jétől Szoboszlai Dominikék az eddigi Nike helyett Adidas felszerelésben játszanak majd. Az új megállapodásból a klub szépen profitálhat, különösen akkor, ha Arne Slot tanítványai jól teljesítenek a pályán.

Korábban a Világgazdaság felületén is beszámoltunk róla, hogy a Liverpool futballcsapatát nyártól a Nike helyett az Adidas öltözteti majd, hétfőn pedig hivatalossá is vált a német sportszergyártóval kötött szerződés. A megállapodás pontos hosszát a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató klub nem közölte, pusztán annyit írtak, hogy több évre szól, korábbi sajtóhírek szerint s ötéves kontraktust kötöttek a felek. 

Szoboszlai, Liverpool
Szoboszlai Dominik (jobbra) és csapattársai nyárig még Nike mezekben futballoznak, nyártól azonban már az Adidas gyártja majd a Liverpool felszerelését / Fotó: AFP

Az Adidas, amely 2006 és 2012 között már szponzorálta az ötszörös BL-győztes együttest, a Nike-t és a Pumát győzte le a mostani szerződésért folytatott versenyben.

A Nike-val jelenleg érvényes szerződés értelmében évi 30 millió font járt garantáltan a klubnak, ehhez jöttek az eladások függvényében a mezek és egyéb felszerelések értékesítéséből származó bevételek, ezekkel együtt a teljes összeg évente nagyjából 60 millió fontra rúghatott.

The Athleticnek nyilatkozó, a Liverpool pénzügyeit jól ismerő források szerint az Adidasszal kötött megállapodás ennél is jövedelmezőbb, ám konkrét számokat nem közöltek, a bevétel nagysága jelentősen függ a csapat pályán nyújtott teljesítményétől: minél jobb eredményeket érnek el, értelemszerűen annál több pénz folyhat be az egyesület kasszájába.

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy ismét egy csapatot alkothatunk a Liverpoollal

− mondta a Vörösök honlapjának a szerződés kapcsán Bjorn Gulden, az Adidas vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy a Pool az egyik legnagyobb csapat a világ futballjában, amely óriási szurkolótáborral rendelkezik. Felidézte, hogy azok a mezek, amiket az Adidas korábban készített a gárda számára, mostanra klasszikusokká váltak, és reméli, hogy sikerül a jövőben is hasonló ikonikus dresszeket alkotni mind a játékosok, mind a drukkerek megelégedésére.

Borzasztóan örülünk, hogy az Adidast újfent a Liverpool-család tagjaként köszönthetjük

− fogalmazott Billy Hogan, az angol klub vezérigazgatója. A sportvezető emlékeztetett, hogy a korábbi együttműködések gyümölcsözőek voltak és szép sikereket hoztak mind a Liverpool, mind az Adidas számára, és bízik benne, hogy ez a jövőben sem lesz másképp. Hogan egyúttal megköszönte a Nike-nak azt a támogatást, amit a pipás cég az elmúlt öt év során nyújtott az egyesületnek.

Angliában a Manchester Unitedé, Európában a Barcelonáé a legjövedelmezőbb mezgyártói szerződés, de Szoboszlaiék sem járnak rosszul

Az angol Premier League szereplői közül a Livepooléhoz hasonló összeget kasszíroz a sportszergyártójától a legtöbb élcsapat: 

  • a Chelsea Nike-tól, 
  • a Manchester City a Pumától, 
  • az Arsenal pedig az Adidastól 60-65 millió font közötti bevételt könyvelhet el.

A kategória királya azonban egyértelműen a Barcelona: a katalán sztárcsapat 135 millió dollár (52 milliárd forint) bevételt garantáló új megállapodást kötött a Nike-val tavaly novemberben, ez jelenleg a legjövedelmezőbb mezgyártói szerződésnek számít az európai futballban. 

  • A második helyen a Barcelona ősi riválisa, a Real Madrid áll, ők 131 milliót (50,4 milliárd forint) kapnak szezononként az Adidastól, 
  • a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Manchester United állhat fel: ők a következő idénytől életbe lépő szerződésük nyomán évente 116 millió dollárra (44,7 milliárd forint) tesznek szert, ugyancsak az Adidastól.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.