
Tesla: a kínai vásárlókat meggyőzte Elon Musk
Elon Musk fellélegezhet, jó hírt kapott Kínából, ahol a Tesla eladásai februárban a felére zuhantak mind a januárihoz, mind az egy évvel korábbihoz képest. A lényeg, hogy a drasztikus csökkenést a kivárás okozta, a kínai vásárlók ugyanis megvárták, hogy a sanghaji Gigafactoryban összeszerelt ráncfelvarrott Tesla Model Y Juniper forgalomba kerüljön.

A kínai szaksajtó információi szerint a Tesla 200 ezer megrendelést húzott be Kínában január 10. óta, amikor is megkezdték a előrendelések felvételét a frissített elektromos SUV modellre – melyet amúgy öt éve gyakorlatilag változatlan formában árultak.
A Tesla nem tud hibázni Kínában
A 200 ezer előrendelés között nem számszerűsített, de jelentősnek mondott mennyiségű visszatérítendő szerződés is van, azaz leadójuk következmények nélkül visszaléphet, és visszakapja a teljes befizetett előleget. Az adatokat a 36kr portál tette közzé a helyi Tesla-értékesítőktől beszerzett információkra hivatkozva.
A pekingi szalonokban napi százas átlagban vettek fel megrendeléseket a Juniperre. Az érdeklődés azonban kezd alábbhagyni, a 36kr újságírói Peking
- Dongcseng,
- Csaojang
- és Dahszing
kerületében tartottak terepszemlét a napokban: nyugodt körülményekkel találkoztak, és Tesla-tesztvezetésre sem kellett várniuk az épp bejelentkezőknek. A felfrissített modell első példányainak leszállítása hivatalosan február 26-án kezdődött meg, az első héten hatezren ülhettek be új Teslájukba.
Kedvcsinálóként két bevezetési modellel, a Lauch Seriesszel indították a forgalmazást, majd ennek a készletnek a kimerülésével március 1-jétől kezdődött a mezei Model Y-ok értékesítése ugyanolyan áron, de már az első darabokhoz kínált két évvel vagy 40 ezer kilométerrel kiterjesztett garancia nélkül.
Eleshet a vámháborúban a Cybertruck
A Lauch Series hátsókerék-meghajtású darabjaiért 36 180 dollárt kértek, az összkerék-meghajtású pedig 41 375 dollárt kóstált (13,68, illetve 15,64 millió forint). Hamar hozzájuk lehet jutni, az olcsóbbra 2-4 hetet, a drágábbra 6-10 hetet kell csak várni, ez is jelzi, hogy a cég jól felkészült az igények kiszolgálására.
Akárhogy is, a 200 ezres szám önmagáért beszél, a piaci fogadtatást innentől akár frenetikusnak is lehet nevezni.
És ezt még fokozni is lehet, ha a Tesla az engedélyezési eljárás végére érve megkezdi a Cybertruck kínai exportját a texasi Austinból. Más kérdés, hogy a járműre a Donald Trump által útjára indított vámháború nyomán mekkora pluszterhet vetnek ki a kínaiak viszonossági alapon, és ez milyen mértékben veti vissza az érdeklődést az amúgy is túlzsúfolt kínai elektromos pick-up piacon.
Újabb pofont kapott a Tesla a németektől
Valami nagyon nincs rendben a Teslánál, a cég németországi piacvesztése egyre aggasztóbb méreteket ölt. A Tesla abban bízhat, hogy a Grünheidében gyártandó ráncfelvarrott Model Y megjelenésével ismét felfut az értékesítése.
Ajánlott videók



