Donald Trump elnök kijelentette, hogy „a legkevésbé sem érdekli”, ha az autógyártók megemelik az autóárakat a tervezett importvámok bevezetésére reagálva. Kijelentette azt is, hogy jó esély van arra, hogy az Egyesült Államok ezt katonai erő alkalmazása nélkül érje el, de egyik lehetőséget sem zárja ki.

Az amerikai elnököt az NBC News szombati interjújában arról kérdezték, hogy figyelmeztette-e a külföldi autógyártók vezetőit, hogy ne emeljék meg a fogyasztói árakat a jövő héten bevezetni tervezett 25 százalékos vámok miatt.
Nem, ilyet soha nem mondtam. A legkevésbé sem érdekel, ha megemelik az árakat, mert az emberek elkezdenek amerikai autókat vásárolni
– mondta az elnök.
„Remélem, hogy megemelik az áraikat, mert ha ezt teszik, az emberek amerikai gyártmányú autókat fognak venni” – mondta, majd hosszú válaszában még kétszer megismételte a „a legkevésbé sem érdekel” kifejezést.
- A vámok egy 240 milliárd dolláros piacot érintenek,
- az importált autók és könnyű teherautók az Egyesült Államokban tavaly eladott mintegy 16 millió jármű közel felét tették ki.
Május 3-ától a vámokat kiterjesztik olyan kulcsfontosságú alkatrészekre, mint a motorok, sebességváltók és elektromos rendszerek, és a későbbiekben tovább bővíthetik a listát. Amerika, Kanada és Mexikó közötti szabadkereskedelmi megállapodás szabályainak megfelelő alkatrészek egyelőre mentesülnek a vámok alól.
Az autóárak várhatóan több ezer dollárral emelkednek majd, a JPMorgan Chase & Co. elemzői szerint az átlagos áremelkedés elérheti a 11 százalékot.
Trump nem zárja ki a Grönland elleni katonai fellépést
Az interjúban Trump azt is kijelentette, hogy nem tervezi senkinek az elbocsátását a Signal csevegőalkalmazáson keresztül kiszivárgott jemeni katonai csapások tervei miatt. Trump megismételte, hogy
Bár szerinte „jó esély” van arra, hogy az Egyesült Államok ezt katonai erő alkalmazása nélkül érje el, kijelentette, hogy egyik lehetőséget sem zárja ki.
Ajánlott videók






