BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Versenyfutás a Holdért: Kína tartja az ütemtervet, a NASA késlekedik

Kína továbbra is tartja a 2030-as célt, hogy embert juttasson a Hold felszínére – közölte az ország űrügynöksége. A Hosszú Menetelés–10 rakéta és a Mengzhou űrhajó fejlesztése a tervek szerint halad, miközben a NASA Artemis-programja sorozatos késésekkel küzd. A két nagyhatalom célja ugyanaz: elsőként elérni a Hold déli pólusát, ahol vízjégkészletek rejtőznek.

Kína továbbra is tartja célkitűzését, hogy 2030-ra embert juttasson a Holdra – közölte az ország űrügynöksége, miután a múlt héten sikeresen végrehajtották az új holdkomp korai tesztjét. A kínai program időzítése ugyan még elmarad a NASA Artemis II. küldetésének eredetileg tervezett menetrendjétől, de a fejlesztések és tesztelések ütemezése Kínában a tervek szerint zajlik. Az elkövetkező hónapokban Kína háromfokozatú szupernehéz rakétája, a Hosszú Menetelés–10, valamint a Mengzhou nevű új űrhajó biztonságát és megbízhatóságát is próbára teszik.

Versenyfutás a Holdért: Kína tartja az ütemtervet, a NASA késlekedik
Versenyfutás a Holdért: Kína tartja az ütemtervet, a NASA késlekedik / Fotó: Xinhua via AFP

A Mengzhou két modulból áll: egy visszatérő egységből, amely a Földre hozza majd az űrhajósokat, és egy egyszer használatos modulból, amely az űrben biztosítja a meghajtást, az áramellátást és az életfenntartó rendszereket a tervek szerint hatfős legénység számára. „A Hosszú Menetelés–10 rakéta és a Mengzhou űrhajó fejlesztése és prototípus-tesztelése a terveknek megfelelően halad” – mondta Lin Hszi-csiang, a Kínai Emberes Űrprogram Hivatal (CMSA) igazgatóhelyettese. Hozzátette: a földi teszteken az űrhajó vészhelyzeti mentőrendszereit is vizsgálják, hogy a start esetleges meghibásodása esetén biztosítani tudják a legénység biztonságát.

A korábbi jelentések szerint Kína 2027–2028 környékére várja a Mengzhou személyszállító képességének teljes kiépítését.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikeresen befejezzük az összes tesztet, és szilárd alapot fektessünk le az emberek Holdra juttatásához” – mondta Lin a The Independent közlése szerint.

Közben a NASA Artemis III. küldetése, mely szintén a Hold déli pólusára irányulna – ahol a kutatások szerint jelentős mennyiségű vízjég található –, szintén több halasztással néz szembe. Az amerikai űrügynökség tavaly decemberben közölte, hogy az Orion űrhajó hőpajzsával kapcsolatos problémák miatt 2027 közepére tolódik a Holdra szállás. A hőpajzs anyagának kopása a tesztek során eltért a várttól, ezért módosításokat kellett végrehajtani az Orion visszatérési pályáján és védelmén.

„A missziós tervek frissítése pozitív lépés abba az irányba, hogy biztonságosan teljesíthessük holdbéli céljainkat, és továbbfejlesszük azokat a technológiákat, amelyek a Mars-missziókhoz is szükségesek lesznek” – mondta Catherine Koerner, a NASA fejlesztési igazgatóságának vezetője. A kínai űrügynökség egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy sikeresen tesztelte a Mengzhou újrahasznosítható űrhajó prototípusát, valamint a Lanyue holdfelszíni leszállóegységet. A fejlesztések a tájékoztatás szerint zökkenőmentesen haladnak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.