Fennakadás nélkül folytatódik Mexikó legnagyobb kikötője, a manzanilliói bővítése, a kormányzat ugyanis a vámháború ellenére arra számít, hogy növekedni fog a gazdaság és a kereskedelmi forgalom a továbbiakban is.
A mexikói kormány célja, hogy az ország csendes-óceáni partján fekvő kikötő legyen Latin-Amerika legforgalmasabbika, ami tízmillió konténer kezelésére lesz alkalmas. Már most is ez az ország legnagyobb és Latin-Amerika harmadik legnagyobb kikötője, ahol tavaly majdnem négymillió konténer fordult meg, emlékeztetett a hírrel kapcsolatban a Reuters.
A bővítési munkálatok tavaly novemberben Claudia Sheinbaum elnök jelenlétében kezdődtek meg és a Seatrade Maritime News szakportál szerint hárommilliárd dollárba kerülnek majd. (Egy dollár 358 forint.) Ha elkészül, akkor a manzanillói is bekerül a világ 15 legnagyobb konténerkikötője közé.
A bővítés Sheinbaum egyik legnagyobb infrastrukturális projektje.
A beruházás része Mexikó azon erőfeszítéseinek, hogy elkerülje a vámháború okozta gazdasági visszaesést.
A hét elején ugyanis a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csökkentette a legtöbb országra vonatkozó növekedési előrejelzését, és Mexikó is belekerült szórásba. Az IMF szerint 2025-ben 0,3 százalékkal zsugorodik majd az ország GDP-je, mivel az amerikai vámok sújtják az exportot.
Sheinbaum nem ért egyet, szerinte az állami beruházások megakadályozzák a gazdasági visszaesést a kormánya erőfeszítéseinek köszönhetően, amelyeket a hazai ipar fellendítésére tesz. E terv sikere részben az ország kikötőinek, például Manzanillónak a korszerűsítésén múlik.
Julieta Juarez Ochoa, a kikötő kereskedelmi vezetője szerint Manzanillóban egyelőre nem lassították a kereskedelmet az amerikai vámok, részben nyilvánvalóan amiatt, hogy az országra vonatkozó 25 százalékos tarifák még nem léptek életbe.
Nagyrészt azonban az ennek a magyarázata, hogy a Manzanillóba érkező import nagy része Ázsiából, elsősorban
valamint Latin-Amerikából érkezik, így a jövőben sem számít jelentős hatásra, mondta.
A bővítés növelni fogja Manzanillo kapacitását a konténeres rakomány mellett a szénhidrogéntermékek kezelésére is. A tervek szerint a beruházás Sheinbaum megbízatásának végére, 2030-ra fejeződik be.
A létesítmény összterületét 303 százalékkal, 450 hektárról 1700 hektárra növelik, négy konténerterminál lesz majd.
„Kétségtelenül úgy gondoljuk, hogy ez egy megvalósítható projekt” – mondta Manuel Fernandez, a Manzanillo legnagyobb konténerterminálját üzemeltető SSA Marine Mexico vezérigazgatója.
A projektet állami és magánberuházások keverékéből finanszírozzák, és olyan cégek érdeklődnek iránta, mint a Ferromex, a Grupo Mexico Transportes vasúti leányvállalata.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.