BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Donald Trump beleszállt Powellbe: hibázott a jegybankelnök – így alakulhat a sorsa

A Fehér Házban személyesen találkozott a két vezető. Donald Trump szerint a Fed vezetése hibázott, amikor változatlanul hagyta a kamatlábakat.

Donald Trump csütörtökön a Fehér Házba hívta Jerome Powellt, a Federal Reserve elnökét. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke a januári hivatalba lépése óta először találkozott személyesen a Fed első emberével, de nem volt épp szívélyes ez a találkozás.

Jerome Powell, Fed, kamatdöntés
Donald Trump, Amerikai Egyesült Államok
Jerome Powell nem úszta meg Donald Trump kritikáját / Fotó: AFP

Azt a Fehér Ház és a Fed is megerősítette, hogy a két vezető az amerikai elnök meghívására találkozott. A sajtóban ugyanakkor már jóval korábban megindult az üzengetés, Trump ugyanis többször is éles kritikákkal illette Powellt, amiért a Fed nem csökkenti a kamatokat – írta a Reuters.

A találkozó után megjelent Fed-közlemény szerint Powell nem beszélt a monetáris politikával kapcsolatos várakozásairól, azt azonban hangsúlyozta Trumpnak, hogy a szervezet döntéseit teljes mértékben a beérkező gazdasági információk alapján hozza meg, figyelembe véve azt, hogy az adott lépés mit jelent a kilátások szempontjából. Az egyeztetésen Powell kijelentette, hogy ő és kollégái a Fednél a törvény által előírtak szerint a monetáris politikát a maximális foglalkoztatás és az árstabilitás fenntartása érdekében fogják meghatározni, és ezeket a döntéseket kizárólag gondos, objektív és politikamentes elemzés alapján hozzák meg. A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt arról számol be, hogy Trump is olvasta a Fed közleményét, és korrektnek tartja azt.

Hibás döntés a kamattartás az amerikai elnök szerint

Donald Trump ugyanakkor továbbra is úgy gondolja, hogy a Fed elnöke hibát követ el azzal, hogy nem csökkenti a kamatlábakat, ami szerinte gazdasági hátrányba hozza az Egyesült Államokat Kínával és más országokkal szemben.

Mint ismert, a Fed május elején az irányadó kamatlábat a 4,25 százalék és 4,50 százalék közötti sávban hagyta, ahol december óta van. Ráadásul a jegybanki döntéshozók jelezték, hogy még néhány hónapig változatlanul hagyhatják a kamatlábat, mivel egyelőre még nem láthatók a vámháború hatásai.

Kivárásuk nem ok nélkül aló. A Fed szerdán tette közzé májusi ülésének jegyzőkönyvét, amelyből kiderült, hogy a döntéshozók aggódnak amiatt, hogy a kereskedelmi háború és a politikai bizonytalanságok lassíthatják a gazdaságot, de még inkább aggódnak amiatt, hogy tartósan magasabb inflációhoz vezethetnek.

Donald Trump nem tervezi Jerome Powell kirúgását

A pénzügyi piacok jelenleg egy szeptemberi Fed-kamatcsökkentést áraznak be, amelyet decemberben egy második kamatcsökkentés követ majd.

Donald Trump első elnöki ciklusa alatt nevezte ki Jerome Powellt a Fed elnöki posztjára, azonban hamar összeveszett vele a kamatdöntései miatt. Bár az amerikai elnök úgy nyilatkozott, hogy azt szeretné, ha Powell távozna a központi bank éléről, azt hozzátette, hogy nem áll szándékában megpróbálni kirúgni a Fed vezetőjét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.