BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Fogadjunk, ezt nem tudta a szerbekről

Szerbia a második az egy főre jutó fogadóirodák számában Európában. A szerb költségvetésnek tavaly több mint húszmilliárd dinár bevétele volt a szerencsejátékokból.

Ha fogadni lehetne rá, lehet, hogy kevesen tippelnék meg jól, hogy hol van a legtöbb egy főre jutó fogadóiroda és játékbarlang Európában. A játékbarlangok számát illetően a hivatalos statisztikák szerint Szerbia az „előkelő” második helyet foglalja el Európában, Bosznia-Hercegovina mögött. 

Szerbia szerb szerencsejáték fogadóiroda
Kaszinó Belgrádban – virágzik a szerb szerencsejáték-biznisz / Fotó: Dave Colman

Csak sportfogadási irodából mintegy háromezer hivatalosan is bejegyzett működik. Valójában tetemes költségvetési bevételt is hoznak a szerencsejátékok, ugyanakkor számos társadalmi problémára utalhat a jelenség. Míg egyesek szerint egyfajta jólét velejárója, mások úgy vélik, a krízishelyzetekben vagy valamiféle mentalitásban gyökerezhet a hajlam.  A hivatalos adatok szerint országos szinten mintegy százezren szerencsejáték-függőségben szenvednek, ami az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegségnek számít. A gyakorlatban ez a szám minden bizonnyal ennél is jóval nagyobb, hiszen aki nem fordul szakemberhez, nem szerepel a statisztikákban.  

A szerb költségvetésnek jól jön a bevétel

  • Tavaly az állami költségvetésben mintegy 177 millió euró jelent meg a bevételi oldalon, amit a fogadóirodák járulékfizetés címen utaltak át. 
  • A szerencsejátékok megadóztatásából további pénzek is befolynak a költségvetésbe.  
  • A fogadóirodák a befolyt összeg és a kifizetett nyeremények közötti különbség 60 százalékát kötelesek befizetni, de a foglalkoztatottak után is fizetnek személyi jövedelemadót, illetve a nyeremények után a nyertesek is adókötelesek, a játékbarlangokban elfogyasztott italok után pedig forgalmi adót fizetnek. 
  • Tavaly így, a hozzáférhető adatok szerint, több mint 20 milliárd dinárral (1 dinár kb. 3,5 forint) gazdagították az állami büdzsét. 
  • Szerbiában a négy legnagyobb fogadóiroda összbevétele tavaly meghaladta a 120 millió eurót. 
  • Az országban 19 cég működtet fogadóirodákat, 
  • 51 cégnek játékautomatái vannak. 
  • Az online fogadóirodák száma mintegy kéttucatnyi, két cég pedig kaszinót is üzemeltet. 
  • A legnagyobb szerencsejátékokkal foglalkozó cég a Mozzart, amely összesen 477 fogadóirodát működtet, és a Szerb Labdarúgó-szuperliga idei évi főszponzora is egyben. 
  • A Maxbet 342, a Balkanbet 104,  a Phuket 286 és a Meridian tech 131 fogadóirodát működtet, de van még jó pár cég rajtuk kívül is.  

A fogadóirodák száma lényegesen nagyobb lehet a hivatalos statisztikában szereplőnél

A fogadás internetes formái is mind népszerűbbek. Ennek egyik oka, hogy a terület nincs igazán szabályozva, sok esetben részleges vagy teljes adómentességet élvez. A városok, települések központjaiban mindenütt látni fogadóirodákat. A szerencsejátékokról szóló törvény előírja, hogy az ilyen tevékenységet folytató irodáknak legalább 100 méteres távolságra kell lenniük egymástól.

Ezt többnyire betartják, ám azt már nem minden esetben, hogy kiskorúak számára tilos, illetve korlátozás alá esik az ilyen tevékenység. Bizonyos becslések szerint

a szerbiai fogadóirodák valós száma lényegesen meghaladja a szerencsejátékokat szervezők egyesülete által közölt adatokat, és számuk mintegy 6500-ra tehető,

de a szerbiai szerencsejáték-függők pontos számáról nincs hivatalos statisztika. 

Nyilván több oka van annak, hogy a szerencsejátékok nagyon népszerűek. Valójában szinte már az összes újságárusnál fel lehet tölteni a számlánkat, amelyet valamelyik fogadóiroda oldalán nyitottunk. Megfigyelhető, hogy a fogadóirodák hirdetéseikkel új szerencsejátékosokat vonzanak be, mert az új tagok bónuszokban részesülnek, a kezdők úgymond ingyen, illetve ajándék kezdőtőkével „pörgethetnek” néhányat. Súlyos gondot jelent, hogy a fiatalok, gyerekek körében is sok a szerencsejáték-függő.  

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.