Újabb pofon érte a Teslát, egyre hátrébb szorul a kívánságlistán
Egyre gyérebb a fogyasztói érdeklődés a Tesla autói iránt, s ezt nemcsak a forgalmi adatok, hanem a vásárlási hajlandóságról készített, friss éves felmérés is igazolja.

Kínában, az elektromos átállás meghatározó piacán a potenciális vásárlóknak csak 14 százaléka nevezte meg a Teslát, mint első számú célpontot a villanyautók népes mezőnyében, míg egy évvel korábban még 18 százalék favorizálta Elon Musk járműveit. Ezzel a Tesla a harmadik helyre csúszott vissza,
- a BYD
- és a Xiaomi
egyaránt megelőzte, noha az utóbbinak bő egyéves tapasztalata van csupán az autógyártás területén – összegezte kutatási eredményeit Joseph Spak, a UBS elemzője, hozzátéve, hogy a Tesla ezzel gyakorlatilag elveszítette a technológiai éllovasnak járó kitüntető címet. A kínai fogyasztók szemében már a hazai a nyerő, s a Tesla legfeljebb a legjobb külföldi autógyártó címével vigasztalódhat, megelőzve a német BMW-Audi-Volkswagen triót.
A Tesla eladásai már Kínában is csökkennek
Az első negyedévben a Tesla kiskereskedelmi eladásai Kínában 134 607 darabot tettek ki, ami 1,6 százalékkal több ugyan az előző év azonos időszakához képest, de 31,6 százalékkal kevesebb, mint a 2024-es negyedik negyedévben – derül ki a Kínai Személyautó-gyártók Szövetségének (CPCA) adataiból.
A kínai forgalom a Tesla 336 681 darabos globális kiszállításának 40 százalékát adta az első negyedévben. Áprilissal csak romlott a helyzet, az első négy hónap 163 338 darabos eladott kínai volumene már 0,31 százalékos csökkenést jelzett a bázisidőszakhoz viszonyítva. A versenytársak eközben előretörtek, erre is visszavezethető, hogy
a Tesla piaci részesedése 11,44 százalékról 7,96 százalékra zsugorodott a kínai villanyautó-piacon,
amely a Tesla számára – nagyságát tekintve – a második az Egyesült Államok mögött. Hazai pályán viszont verhetetlen a Tesla, amit egyrészt korai megjelenésének, a riválisok gyengébb teljesítményének és szűkös kínálatának köszönhet.
Visszaütött Musk politikai szerepvállalása
A piaci részesedése a villanyautók körében 48 százalékos, ugyanakkor népszerűsége hanyatlik, az amerikai potenciális vásárlók körében a tavalyi 38 százalékról 29 százalékra mérséklődött a rá első helyen szavazók aránya, Európában pedig 20-ról 15 százalékra, itt az Audi és a BMW megelőzte a Teslát a márkák megítélésében.

Joseph Spak, a UBS elemzője szerint ebben a hanyatlásban jócskán benne van az alapító-vezérigazgató, Elon Musk iránt táplált ellenszenv, amit a világ leggazdagabb embere a Donald Trump amerikai elnök mögé történt beállásával, zavaros nézeteivel és az amerikai szövetségi intézményrendszer karcsúsításnak nevezett szétverésével vívott ki magának.
A UBS nem rejti véka alá, hogy aggályosnak tartja a Tesla jelenlegi helyzetét, ennek megfelelően részvényeit eladásra javasolja, 12 hónapra előretekintő célárát pedig 190 dollárban állapítja meg, ami 47,6 százalékkal alacsonyabb a Tesla keddi 363 dolláros záróáránál.


