Trump nem áll le: bejelentette, hogy termékvámot dupláz Amerika, majd kiderült, hogy nem is egyét
Az Európai Unión a héten enyhült a vámháborús nyomás, legalábbis ideiglenesen, a hét azonban nem zárul amerikai vámemelés-bejelentés nélkül. Jövő szerdától a világ második legnagyobb acélimportőre duplájára, 50 százalékra emeli az acéltermékekre kivetett vámot.

Az intézkedést maga Donald Trump elnök jelentette be Pennsylvaniában, Pittsburg közelében, ahol arról beszélt, a japán Nippon Steel és a U.S. Steel közti 14,9 milliárd dolláros ügylet és a vámemelés egyaránt az amerikai acéltermelés jövőjét és az ágazat munkahelyeinek megőrzését szolgálja – jelentette a Reuters.
A bevezetés dátumát az elnök később közölte egy közösségimédia-posztban, amelyből az is kiderült, hogy nem csak az acélra vonatkozik a vámemelés, hanem az alumíniumtermékekre is. A piaczárás utáni jegyzésben 26 százalékkal ugrott meg a Cleveland-Cliffs Inc. amerikai acélgyártó részvényeinek árfolyama, mert a befektetők arra fogadtak, hogy a vámváltozás emeli a vállalat profitját.
A vámháború nem nélkülözi a fordulatokat. A vámduplázás órákkal követte az előző epizódot: Trump azzal vádolta Kínát, hogy megsérti a megegyezést Washingtonnal arról, hogy kölcsönösen visszavágják a vámokat és kereskedelmi korlátozásokat a kritikus ásványokra.
Vámemelés nincs súrlódás nélkül, az Egyesült Államok új intézkedését azonnal elítélte a Kanadai Kereskedelmi Kamara, mint ami „ellentétes a észak-amerikai gazdasági biztonsággal”.
A hatékony, versenyképes és megbízható határon átnyúló beszállítási láncok felszámolása, mint amilyenek az acélban és alumíniumban vannak, nagy költséggel fog járni mindkét ország számára
– írta egy közleményben a kamara elnöke, Candace Laing.
Reagált a balközép ausztrál kormány is, mégpedig úgy, hogy a vámemelés „indokolatlan és nem baráthoz illő lépés”.
Az Egyesült Államok a világ második legnagyobb acélimportőre, nála többet csak az Európai Unió vesz külföldről. A vámemelés így valószínűleg az acél árának emelkedéséhez fog vezetni – jegyzi meg a Reuters.
A hírügynökség amerikai kormányzati adatokat idéz, amelyek szerint 2024-ben az USA a két fém termékeiből 147,3 milliárd dollár értékben importált 289 termékkategóriában, ennek majdnem a kétharmada volt az alumínium.





