Kínában már beütött a vámháború hatása, végzetes spirálba keveredhet az ázsiai óriás
Kína fogyasztói deflációja áprilisban már a harmadik egymást követő hónapban folytatódott, mivel az Egyesült Államok által indított vámháború tovább rontja az egyébként is gyenge hazai kereslet miatti árnyomást.

A fogyasztói árindex 0,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – közölte szombaton a Nemzeti Statisztikai Hivatal –, ami hasonló a megelőző hónap visszaeséséhez, és megfelelt a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok medián-előrejelzésének is.
- A gyáripari defláció immár 31. hónapja tart,
- a termelői árindex 2,7 százalékos csökkenést mutatott,
- a márciusi 2,5 százalék után.
A vámháború deflációt okoz Kína számára
A deflációs nyomás várhatóan fennmarad, sőt fokozódhat is, miután Donald Trump elnök április elején 145 százalékos vámmal sújtotta a legtöbb kínai exportot, amire Peking hasonló megtorló intézkedésekkel válaszolt.
A kereskedelmi háború arra késztetheti a vállalatokat, hogy belföldön próbálják értékesíteni termékeiket, ami tovább élezheti a már most is erős versenyt, és az árak további csökkentésére ösztönözheti a cégeket.
Az amerikai vámok által okozott munkahely- és jövedelemkiesés ráadásul gyengítheti a kínai fogyasztók vásárlóerejét és költési hajlandóságát, ami valószínűleg arra kényszeríti a gyártókat és szolgáltatókat, hogy áraikat tovább csökkentsék.
Veszélyes spirálban a GDP-deflátor
A gazdaság az év első három hónapjában továbbra is deflációtól szenvedett, ami a kereslet és kínálat közötti egyensúlyhiányt tükrözi. A GDP-deflátor – amely az árak gazdaságon belüli átfogó mérőszáma – immár nyolcadik egymást követő negyedévben csökkent, ami a leghosszabb ilyen időszak azóta, hogy 1993-ban megkezdődött a negyedéves adatgyűjtés.
A kínai döntéshozók a héten számos intézkedést jelentettek be a döcögő gazdaság élénkítésére:
- csökkentették az irányadó kamatlábat, valamint
- mérsékelték a hitelezők kötelező tartalékrátáját.
Kína és az Egyesült Államok képviselői a hét végén tárgyalóasztalhoz ülnek Svájcban, ami kínál némi reményt a vámok csökkentésére. Gyors megoldásban azonban az elemzők szerint nem lehet reménykedni.



