
Megtört a jég: tárgyalóasztalhoz ül a hétvégén Kína és Amerika
Hivatalosan is megkezdődnek a hét végén az amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalások, miután a Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és Jamieson Greer kereskedelmi megbízott vezette amerikai delegáció találkozik a Ho Lifeng kínai miniszterelnök vezette küldöttséggel Svájcban.

Ez várható a kereskedelmi tárgyalásoktól
Ez lehet a két szuperhatalom között az első hivatalos megbeszélés a Donald Trump amerikai elnök által a kínai importra bevezetett 145 százalékos vámok óta, amire Peking 125 százalékos vámokkal reagált. A tárgyalások tényét mind a két fél megerősítette kedden. Bessent egy a Fox Newsnak adott interjúban elmondta azt is, hogy
a vámok jelenlegi szintje nem fenntartható, ugyanis a gyakorlatban egy kereskedelmi embargóval ér fel.
Azonban a pénzügyminiszter szerint az Egyesült Államok nem elszakadni akar, hanem méltányos kereskedelmet.
Bessent arra is figyelmeztetett, hogy a szombat-vasárnapi kereskedelmi tárgyalásoktól egyelőre inkább csak a vámháború feszültségeinek a tompítása várható, és nem egy nagy kereskedelmi megállapodás – írja a Bloomberg.
Így látja a helyzetet Kína
A kínai kereskedelmi minisztérium a tárgyalások bejelentése után kiadott közleményében arról írt, hogy őszinteséget vár a megbeszéléséken az Egyesült Államoktól, valamint azt, hogy javítsa elhibázott gyakorlatát, és egyenlő felek párbeszédével oldja fel a két oldal aggályait. Kína beleegyezett a tárgyalásokba az amerikai felhívások után, miután mérlegelte saját érdekeit – tették hozzá, azonban jelezték azt is, hogy ha Washington mást tesz, mint amit mond, és zsarolással és nyomásgyakorlással próbálkozik a tárgyalások álcája alatt, abba Peking sosem fog beleegyezni, és feláldozni a nemzetközi méltányosságról és igazságosságról szóló elveit.
A kereskedelmi feszültségekre válaszul Kína szerdán kamatcsökkentésről és a kötelező banki tartalékok csökkentéséről is döntött, amit azzal indokolt, hogy az Egyesül Államok által bevezetett vámok felkavarták a gazdasági és kereskedelmi világrendet. A tárgyalások bejelentésének hírére a dollár és a határidős amerikai tőzsdeindexek erősödésbe kezdtek. Korábban Trump azt is jelezte, hogy már a héten sor kerülhet kereskedelmi megállapodások bejelentésére, igaz, nem Kínával, hanem más országokkal.





