Az amerikai–kínai tárgyalások hétfőn Londonban folytatódnak – írta közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök, hozzátéve, hogy az Egyesült Államokat Scott Bessent pénzügyminiszter, Howard Lutnick kereskedelmi miniszter és James Greer kereskedelmi megbízott képviselik majd.
A tárgyalások következő fordulója Trump és kínai kollégája, Hszi Csin-ping csütörtöki, másfél órás telefonbeszélgetését követi, melyen a felek megállapodtak a kritikus nyersanyagok korlátozása által kiváltott feszültségek enyhítéséről. A májusi, svájci tárgyalásokon a két szuperhatalom a vámok jelentős részének szüneteltetésében állapodott meg.
A genfi tárgyalás után azonban Washington aggodalmát fejezte ki a kínai ritkaföldfémek és mágnesek exportjának korlátozása miatt. Kína a legfontosabb autógyártók számára időközben engedélyezte a nyersanyagok exportját – írja a Bloomberg.
Azt ugyanakkor továbbra sem tudni, hogy Trump milyen engedményeket tett Hszi számára a tárgyalásokon, bár a kínai külügyminisztérium közleménye szerint az amerikai elnök azt mondta Hszinek, hogy szívesen látja a kínai diákokat Amerikában. Trump később azt is mondta, hogy megtiszteltetés a diákok fogadása.
Az amerikai delegációban Lutnick új szereplő, ami azt is jelezheti, hogy Trump hajlandó amerikai technológia korlátozásokat gondolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.