Utoljára a koronavírus-járvány előtt látott szintre süllyedtek az Európából az Egyesült Államokba tartó repülőjegyek ára, miután Nyugat-Európából kevesebben utaznak Amerikába, ami várhatóan még júliusban is folytatódik.
Májusban 2,8 százalékkal csökkent a tengerentúlról az Egyesült Államokba érkezők száma az egy évvel korábbihoz képest az amerikai utazási és turisztikai hivatal előzetes adatai szerint, mivel a Nyugat-Európából érkezők száma 4,4 százalékkal csökkent, miközben a kelet-európai utazók száma 1,6 százalékkal nőtt. A foglalások alapján a visszaesés tartós lehet, mert a júliusi amerikai érkezések száma 13 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál az OAG Aviation elemzőcég adatai szerint.
A transzatlanti jegyárak az első negyedév óta csökkennek, miután Donald Trump amerikai elnök Grönland meghódításáról kezdett beszélni, miközben kereskedelmi háborút indított és a határvédelmet is megerősítette, európai utazókat is őrizetbe véve a határon.
Az öreg kontinensről így egyre kevesebben szándékoznak mostanában az Egyesült Államokba utazni.
Márciusban a Nyugat-Európából érkezők száma éves alapon 17 százalékot esett az amerikai turisztikai hivatal adatai szerint, bár a visszaesés jelentős része valószínűleg a húsvétnak tulajdonítható. Erre utal az is, hogy az áprilisi adatok 12,1 százalékos növekedést jeleztek.
Az átlagos másodosztályú retúrjegyek ára több mint 50 Amerikából Európába tartó útvonalon 7 százalékot esett a Cirium légi közlekedési elemzőcég szerint, de az Atlanta–London útvonalon az áresés mértéke az 55 százalékot is elérte.
A Reuters összefoglalója szerint olyan nagy légitársaságok, mint az Air France-KLM vagy a Lufthansa is gyengülő keresletre számít. A német légitársaság vezérigazgatója Carsten Spohr szerint a kereslet gyengül a harmadik negyedévben, míg az Air France-KLM vezére, Ben Smith arról beszélt, hogy a vállalat enyhe visszaesést lát a transzatlanti repülésben, ezért árat csökkent, hogy megtöltse járatait.
Ugyanakkor a Lufthansa azt is állítja, hogy az európai–amerikai forgalom csökkenését ellensúlyozza a fordított irányú növekedés, és erről számolt be a United Airlines is. A Delta Airlines pedig azt közölte, hogy a nagy távolságú nemzetközi járatain a kereslet 80 százaléka az Egyesült Államokból ered, és a régió árai jelentősen magasabbak a világ többi részén tapasztaltaknál. Ugyanakkor a repülőjegyek olcsóságához a gyenge kereslet mellett hozzájárulhatott az alacsony olajár is, ami az elmúlt napokban változóban van az izraeli–iráni háború hatására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.