BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína fontos bejelentést tett az atomegyezményről – ezt tudni az aláírásról

Peking mindig is támogatta a Délkelet-ázsiai Atomfegyvermentes Övezet létrehozását. Kína szerint Oroszország is kész csatlakozni, és remélik, hogy Amerikai is így tesz.

Kína mindig határozottan támogatta a Délkelet-ázsiai Atomfegyvermentes Övezet (SEANWFZ) létrehozását, és kész elsőként aláírni a nukleáris fegyvermentességi egyezményhez kapcsolódó jegyzőkönyvet – jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője, Mao Ning csütörtökön a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.

Kína kész aláírni a délkelet-ázsiai atomfegyvermentességi jegyzőkönyvet
Kína fontos bejelentést tett az atomegyezményről / Fotó: Shutterstock

A szóvivő a malajziai nemzeti hírügynökség szerdai jelentésére reagált, amely szerint Kína és Oroszország már jelezte, hogy kész aláírni a Délkelet-ázsiai Atomfegyvermentes Övezetről szóló egyezményhez kapcsolódó jegyzőkönyvet, az Amerikai Egyesült Államok pedig vizsgálja a dokumentum aláírásának lehetőségét.

Kína nyitott a párbeszédre

Mao hangsúlyozta, hogy Kína a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) teljes jogú stratégiai partnereként és baráti szomszédjaként mindig is következetesen támogatta a térség atomfegyver-mentesítésére irányuló erőfeszítéseket.

Kína kész továbbra is egyeztetni az ASEAN-tagállamokkal a jegyzőkönyv aláírásáról. A szerződést az ASEAN-tagállamok az 1995-ös bangkoki csúcstalálkozón írták alá.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.