Megütötte a főnyereményt egy kis karibi szigetország az 1980-as éves években, amikor kiosztották a doménneveket, bár a babérokat csak az utóbbi években kezdik learatni, most viszont busásan. Anguilla dollártízmilliókat zsebel be évente azzal, hogy árulja az ai végű domainnevet – ami megegyezik a mesterséges intelligencia (artificial intelligence) angol rövidítésével.
Anguilla az Egyesült Királyság tengerentúli területe, a Kis-Antillák része, ahol nem egészen 20 ezer ember él, korábban elsősorban a turizmusból. Ez sem jelent csekély bevételt, mivel tavaly rekordszámú, több mint százezer külföldi, elsősorban amerikai látogatót fogadtak.
A turizmus adja még mindig a GDP 37 százalékát
a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése szerint, de gyorsan zárkózik fel mögé a domainnév-eladás: tavaly 105,5 millió kelet-karibi dollárt (39 millió amerikai dollárt) hozott a konyhára, ami 23 százalékos részesedést jelent. (Egy kelet-karibi dollár 125,1 forint.)
A domainnév-regisztrációt nyomon követő oldal szerint az ai-val végződő oldalak száma az elmúlt öt évben több mint tízszeresére nőtt, csak tavaly megduplázódott a mesterséges intelligencia térnyerésének köszönhetően.
Ez pedig tartós bevételi forrást jelent a szigetnek.
A diverzifikálásra szükség is van, mert Anguilla az észak-atlanti hurrikánövben helyezkedik el, így minden ősszel súlyos károk veszélye fenyegeti.
A doménnéveladás ellenállóbb teszi a gazdaságát, és segít ellensúlyozni az esetleges károkat. A kormány várakozásai szerint az ebből származó bevétel az idén eléri majd a 132, jövőre pedig a 138 millió kelet-karibi dollárt.
Már most 850 ezer ai végződésű doménnév van, míg 2020-ban csupán ötvenezer volt a BBC összeállítása szerint.
Anguilla az Egyesült Királyság szuverenitása alá tartozik, de széles körű önrendelkezéssel rendelkezik. London garantálja a sziget védelmét és biztonságát, és anyagi segítséget nyújt természeti katasztrófák esetén. A 2017-es Irma hurrikán után például öt év alatt hatvanmillió fontot biztosított a károk helyreállítására.
A brit kormány azonban üdvözli, hogy a sziget „innovatív módszereket keres a gazdasági növekedés biztosítására”,
mivel ez segít „hozzájárulni Anguilla pénzügyi önállóságához”.
A bővülő doménnév-bevételek kezelésének megkönnyítésére a sziget tavaly októberben ötéves megállapodást írta alá a nyilvántartásokra szakosodott amerikai Identity Digitallal.
Bár arról nincsenek hozzáférhető nyilvános adatok, hogy mennyibe kerül egy ai végű doménnév, a regisztrációs költségek 150-200 amerikai dollárnál kezdődnek, és nagyjából ennyibe kerül kétévente a megújításuk is. (Egy amerikai dollár 338,2 forint.)
A népszerű neveket azonban, így ezt is árverezik, az összeg így sokkal magasabb lehet.
Dharmesh Shah amerikai tech vezér, a HubSpot társalapítója és technológiai igazgatója például az idén hírek szerint 700 ezer dollárt fizetett a you.ai címért.
Szintén kiszivárgott információk szerint nemrégiben
Ami biztos: a Identity Digital 10 százalékot von le a befolyt összegből, a többi az anguillai kasszába folyik be. Ahogy a regisztrált .ai domének száma közeledik az egymillióhoz, az anguillaiak abban reménykednek, hogy ezt a pénzt biztonságosan kezelik és a jövőjükbe fektetik be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.